Hirdetés
Újabb nagy feladat vár a debreceni sporira
| 2014. 10. 20. | 14:02:12
Moszkvában lesz fellépése kedden.
Vad II. István lesz a játékvezetője kedden a CSZKA Moszkva-Manchester City találkozónak a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik fordulójában. Az európai szövetség honlapja szerint Vad II. munkáját Albert István és Berettyán Péter partjelzők segítik, az alapvonalon pedig Szabó Sándor és Szabó Zsolt működik majd közre. Az összecsapás negyedik játékvezetője Viszokai László lesz. Berettyánék a BL csoportkörének első fordulójában is kaptak feladatot: akkor a Galatasaray-Anderlecht találkozót bízták rájuk.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
A világszínvonal megérkezett a Debreceni Egyetemre
A szakmai fórum fókuszában a Da Vinci robotsebészeti rendszer és a mesterséges intelligencia szerepelt.
Az udvarról terjedt át a tűz az újlétai lakóházra
A Rákóczi utcába vonultak a szakemberek.
Gazdaság
Négy önkormányzati épületet korszerűsítenek Napkoron
Gazdaságosabb lesz a működés.
Felnőttek számára indulnak szakképzések Hajdú-Biharban, 18 településen
Több mint hatszáz embert vonnának be.
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
A Zöld Kódexben kijelölték az irányt.
A benzin olcsóbb, a dízel drágább, mint a szomszédoknál
Magyar Ásványolaj Szövetség tájékoztatója.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Támogatott tartalom
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.