Lokistákkal erősített a DEAC

2017.08.10. 13:58

Lokistákkal erősített a DEAC

A debreceni egyetemisták szombaton bemutatkoznak az NB III-ban.

Hirdetés

Megkezdődik a 2017/18-as idény a DEAC futballistái számára, akik az új szezonban már az NB III keleti csoportjában bizonyíthatnak. Az egyetemi alakulat öthetes felkészülésen van túl, öt edzőmérkőzéssel hangoltak a bajnoki rajtra.

A megyei első osztály megnyerése, majd az ezt követő, Körmend elleni osztályozó után alig maradt ideje pihenőre a többségében egyetemistákra építő alakulatnak, hiszen július elején már edzést vezényelt a Sáfár László-Madar Csaba edzőpáros.

Az előző évi sikercsapatból tizennégyen maradtak, akikhez tizenegy új játékos csatlakozott.

Az érkezők közül Nagy Zoltán neve csenghet legismerősebben a közönség számára, aki a DVSC-vel bajnokságokat nyert a közelmúltban. Rajta kívül több fiatal labdarúgó is érkezett a LOKI-tól: Balogh Krisztián, Mócsán Erik, Sütő Balázs, Bencze Donát, illetve a sérüléséből félépülő Sándor Bence. A Dabas-Gyón gárdájától tért vissza Illés Dávid, Karikás Krisztián és Nagy Attila, rajtuk kívül még a Nagyhalászból érkező, korábban már a DEAC-ban is bizonyító támadót, Nagy Dávidot, valamint a huszonöt esztendős Kovács Miklóst kell megemlíteni, aki a testvéregyesülettől, a DASE-tól igazolt át a friss feljutóhoz.

Az öthetes felkészülési időszakban harminchárom edzést vezényelt a rutinos kapusedzőt, Téglási Gábort is soraiban tudó szakmai stáb, és öt edzőmérkőzést is játszott az újjáalakult DEAC. 

Hajrá, DEAC!

A szombaton 17.30-kor kezdődő találkozón az előző kiírás hetedik helyezettje, a Tállya KSE lesz a fekete-fehérek ellenfele, amely több NB I-et is megjárt labdarúgóval rendelkezik a feltörekvő fiatalok mellett, így remek csatára van kilátás már rögtön a bajnokság első fordulójában. A meccset hazai pályán, a Dóczy József utcai sporttelepen rendezik, a belépés ingyenes.

 

labdarúgásDEAC

Hirdetés

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés



Hirdetés

Hirdetés