Hirdetés

Debrecenben mutathatják be a Himnusz kéziratát!
Ráckevei Anna Visky András: Júlia – Párbeszéd a szerelemről című drámájában (Fotó: Csokonai Nemzeti Színház)

A magyar kultúra napja – Ráckevei Anna és Alexáné Kardos Ildikó kapta a Debrecen Kultúrájáért Díjat.

Hirdetés

A kulturális életben kifejtett példaértékű munkásságáért Debrecen Kultúrájáért Díjat vehetett át Ráckevei Anna színművész, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója és Alexáné Kardos Ildikó hegedűművész, koncertmester, a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának oktatója hétfőn a magyar kultúra napján tartott ünnepségen, Debrecenben – közölte a Magyar Távirati Iroda.

A rendezvényen Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kiemelte, hogy kultúra nélkül nincs ember, nincs gazdasági növekedés, kultúra nélkül nem képes egy ország létezni, nem képes erőssé válni. A politikus elmondta, a magyar kormány üzenete egyértelmű: „hárítsuk el azt a veszélyt, ami a kultúránk, önazonosságunk megsemmisítésével fenyeget”.

Ha a város elnyeri a címet…

Papp László, Debrecen polgármestere a 196 évvel ezelőtt befejezett Himnuszra utalva azt mondta, hogy az „nemcsak kijelöli a közösségi emlékezet irányait, hanem lehetővé is teszi az identitás megformálását az egész nemzet számára”. A polgármester szerint Debrecen feladatának tekinti a magyar kultúra értékeinek képviseletét a régió határon túli területein is, ami egyik legfontosabb eleme az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatuknak.

Az ünnepségen bejelentette: az Országos Széchényi Könyvtár azzal a felajánlással állt Debrecen pályázata mellé, hogy amennyiben a magyar városok közül Debrecen kapja meg a megtisztelő címet, akkor 2023. január 22-én, a magyar kultúra napján, az akkor 200 éves Himnusz eredeti kéziratát a városban mutathatják be.

„Ha minden feltétel teljesül, akkor a Himnusz kézirata egy olyan városba érkezik, amely meghatározó szerepet töltött be a szerző életében és fejlődésében: mert bár tudjuk, hogy Kölcsey Szatmárcsekén fejezte be a verset 1823. január 22-én, ám a költő diákként 13 éven keresztül a debreceni Református Kollégiumban tanult” – jelezte a polgármester.

Támogató elismerés

Papp László az ünnepségen átadta a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány alkotói ösztöndíjait Falvai Balázs okleveles építész, egyetemi docens, Gellén Fanni egyetemi hallgató, Lajtos Nóra irodalomtörténész, író, költő, Nagy Sándor Zoltán grafikusművész, tanár, Reszegi Katalin egyetemi adjunktus és Ujvárosi Andrea énekművész, mesteroktató, operanagykövet számára.

Az elismerések átadása után a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny 5. évadának debreceni döntősei és díjazottjai, Ecsedi-Oláh Petra, a Pendely Énekegyüttes és Hajdú Táncegyüttes adott gálaműsort a Csokonai Színház művészeinek közreműködésével.

Papp LászlóCsokonai Nemzeti SzínházDebrecen Kultúrájáért DíjDebrecen Kultúrájáért AlapítványA magyar kultúra napja

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés