Hirdetés

Nagyon elverték a románokat Debrecenben

2018.03.17. 12:29

Nagyon elverték a románokat Debrecenben
(Fotó: dvscboxing.hu)

Hárman hazai pályán ünnepelhettek.

Hirdetés

A DVSC boksztermében a pofonpartik mellett a román és a magyar serdülő válogatott mérte össze erejét 13 párban.

A mieink az első 12 meccset nyerték, az utolsóban sikerült a vendégeknek szépíteni az eredményen. Kicsit pechesek is voltak a románok, hiszen voltak, akik sérülés miatt kellett feladják a maguk meccsét, ám mindent egybevéve túlzás nélkül kijelenthető, hogy ebben az összeállításban a magyar csapat jobb erőkből állt.

A DVSC klubjából 3 öklöző is szerepelt a magyar gárdában, Bernáth Imre, Lakatos Kevin és Balogh Krisztián egyaránt győztesen hagyta el a szorítót.

ökölvívásmagyarromán

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés