Újabb magyar rendezőt vádolnak zaklatással

Index

2017.11.10. 10:36

Újabb magyar rendezőt vádolnak zaklatással

Fogdosott egy színitanodás lányt.

Hirdetés

Kátai István színész az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtök este zaklatással vádolta meg Szikora Jánost, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját - írja a Index.

Kátai a saját elmondása szerint évekkel ezelőtt látta, ahogy a rendező megfogdos egy színitanodás fiatal lányt. Kátai azóta tartja az áldozattal a kapcsolatot, a műsorban elmondta, hogy ő kérte arra, hogy ne nevezzék meg. A színész elmondta azt is, hogy más hasonló esetekről is tud.

Kátai szerint két színházzal kapcsolatban vannak rossz emlékei: az Operettszínház (ahol a szintén megvádolt Kerényi Miklós Gábor dolgozott), és a Vörösmarty Színház.

A színész az 56 csepp vér darab próbája után látta, ahogy Szikora egy fiatal színésznőt tapogat, amin először nevettek, de amikor a színész a barátjával ment segíteni a lánynak, a rendező felállt, és távozott az asztaltól, mondván nem történt semmi. 

A lány az eset után elmondta Kátainak, hogy nem ez volt az egyetlen alkalom, bár ő személyesen nem látta Szikorát ilyen helyzetben. Kátai az interjúja előtt küldött egy levelet a Vörösmarty Színháznak, amiben elmondja, hogy meg fog jelenni az ATV műsorában, és kéri az ügy kivizsgálását.

A színész azzal is megvádolta Szikorát, hogy a színház külsőseinek béreit 4-5 hónapon keresztül nem fizette ki, szerinte ez "hatalommal való visszaélés" volt.

szexuális erőszakszexuális zaklatás

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés