Átírta a paksi projektet a Debrecen

2017.10.07. 18:41

Átírta a paksi projektet a Debrecen
Lilov szórta a triplákat (Fotó: debka.hu)

A DEAC nagyszerű játékkal verte az Atomerőműt

Hirdetés

Hatalmas lelkesedéssel kezdett a DEAC az esélyesebbnek tartott Pakssal szemben a férfi kosárlabda-bajnokság első osztályának szombati játéknapján, és az a harcmodor meg is lepte a vendégeket. Aztán a lelkesedés ötletes és eredményes játékkal is párosult, így egyre nőtt a különbség. A második negyed derekán tíz ponttal húzott el a DEAC, köszönhetően annak, hogy Lilov szórta a triplákat, a palánkok alatt pedig Armwood volt az úr.

A DEAC-parádé a szünet után is folytatódott, ekkor már a többi debreceni is elkapta a fonalat, mind támadásban, mind védekezésben összeszedett csapat benyomását keltette a Berényi-gárda. A harmadik negyed végén már állva tapsolt a nagyérdemű a szebbnél szebb kosarak után, a különbség pedig 18 pontra duzzadt.

Ekkor úgy tűnt, a zsebben van a győzelem, az utolsó negyedben azonban megtorpant a DEAC. A paksiak nagy vehemenciával feljöttek 10 pontra, de mielőtt pánikba esett volna a gyengébb idegzetű debreceni drukker, Jones, Armwood és Lilov megrázta magát, és helyreállt a rend, azaz a 20 pontos debreceni vezetés.

A DEAC összességében remek játékkal győzte le riválisát, és megszerezte első győzelmét a bajnokságban. Szép volt, fiúk!

DEAC-Paks  87-69 (20-18, 27-19, 20-16, 20-16)
Debrecen, 600 néző.
DEAC: Molnár 11/3, Jones 15/6, Lilov 24/18, Velkey 8/6, Armwood 26/6. Csere: Kósa 3/3, Omenaka, Opre, Tóth, Kozák, Fazekas, Lajsz. Edző: Berényi Sándor.
Paks: Medve 9/9, Allen 6, Eilingsfeld 8, Hinds 17/6, Ogunyemi 11. Csere: Gulyás, Barnies 11/3, Ruják 7/3, Pajor. Garamvölgyi. Edző: Teo Cizmic.
kosárlabdaDEACDebrecen

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés