Multik árképzése: halálos ölelés?

Mintegy 100 ezer hazai kiskereskedelmi egység, valamint a teljes magyar gabona-, sütő- és tejipar érdekét tartotta szem előtt a kormány, amikor a kereskedelmi törvény módosításáról döntött. Ennek értelmében ha egy napi fogyasztási cikket árusító üzletlánc árbevétele meghaladja az évi 100 milliárd forintot, az automatikusan piaci erőfölénynek minősül és szankcionálható.

Ágazati szereplők állítják: csak a sütőipar a multik erőfölénye miatt 2010 óta egy kiló fehér kenyérre vetítve legalább 30-40 forinttal, egy zsemlére vetítve pedig legalább 8 forinttal nem tudta érvényesíteni azokat a költséghatásait, amik csak arra lennének elegendőek, hogy az azóta begyűrűzött pluszköltségeket ellensúlyozzák. 

Tehát nem arról van  szó – osztották meg piaci szereplők a saját nézőpontjukat a Cívishírrel is –, hogy jobb jövedelmi pozícióba kerülne ezáltal a sütőipar, hanem, hogy visszakapná azokat az elmaradásait, amit nem tudott érvényesíteni a multiknál, és a nagy láncok ilyetén viselkedése miatt más kereskedelmi szereplőknél sem. A gyártók szerint ennek egyik oka az, hogy a láncok erőfölényben vannak, és úgy cserélik a beszállítóikat, ahogy akarják. A másik, hogy a multik kilónként 200 forintos fogyasztói ár alatt is akarnak tartani sütőipari termékeket. Gyakori, hogy a fehér kenyérre vagy a  sima kiflire és zsemlére nem tesznek árrést vagy alig, ezzel egyben azt üzenve a fogyasztóknak, hogy ez a termék ennyit ér. Ugyanakkor (hogy a pénzüknél legyenek) a kurrens termékekre hatalmas árrést pakolnak az áruházláncok. 

Beszédes számok

Iparági szakértők szerint a tömegtermékeknél a multik árrése 0 és 4 százalék között van, miközben az egyéb, magasabb hozzáadott értékű sütőipari termékeknél a diszkontoknál 70-80 százalék, a többi láncnál pedig 100-120 százalék a beszerzési árra vetített árrés. Például: ha egy alapterméket 100 forintért vesz meg a multi, akkor azt 100-104 forint plusz áfa áron kínálja a fogyasztónak, ugyanez kurrens sütőipari terméknél 170-180 vagy 200-220 forint fogyasztói árat jelent. De, ha a láncok mindezt összerázzák, ők köszönik szépen, jól vannak, hiszen összességében a profitjuk zsebben van. Kik járnak rosszul? A sütőipar, a malomipar és a magyar tulajdonban lévő kiskereskedelem, akiknek a működéshez szükségük van/lenne egy elfogadható mértékű árrésre. 

Mi lehet a megoldás?

A gyártók szerint rá kell venni a törvénnyel érintett kereskedelmi láncokat is arra, hogy normális áron vásároljanak és normális árrésszinteket használjanak.

Nagy kérdés, hogy ki fogja megállapítani a törvénysértést? Ki indít majd pereket az esetlegesen törvénysértő multik ellen? Ki lesz az az ágazati, érdek-képviseleti vagy kormányzati szereplő, aki a sütőipar helyzetét látva nem fél nekimenni a nagyoknak és megpróbál a törvény betűjének érvényt szerezni? Valakinek pedig fel kell venni a kesztyűt, hiszen a sütőipar tartalékai kimerültek, a költségcsökkentési lehetőségei elfogytak.

Egyesek szerint a döntéshozóknak el kéne gondolkozni azon, hogy a kormány egy átlagos árrésszint-használatot írjon elő az alapvető termékkörre, a tejre és a kenyérre. Az ugyanis tarthatatlan állapot, hogy az ezer működő magyar sütőipari vállalkozás 60 százaléka veszteséges. Nem jut pénz fejlesztésre, a technológiai megújulás elmaradása rontja a költséghatékonyságot, a többletköltségeiket pedig a kereskedők évek óta nem hajlandók elismerni. A tőkehiány ráadásul a piac konszolidálását is lehetetlenné teszi.

„Az ágazat mostanra kivérzett, a költségeit ténylegesen elismerő átadói árakra van szüksége ahhoz, hogy kevesebb, de hatékonyabb szereplővel egyáltalán újra tudjon épülni” – állítják szakmai szereplők.