A láthatatlan debreceni LMP

civishir.hu

2014.09.18. 15:35

A láthatatlan debreceni LMP

Eltűnt. Akárcsak Damon Hill. Vagy szürke szamár a ködben. Szabó-Kovács Patrícia jegyzete

Hirdetés



Amikor néhány éve az LMP színre lépett, jobban mondva berobbant a köztudatba, sokan úgy vélték, ez a formáció az SZDSZ utódpártja, épp ezért halva született. Voltak, akik úgy gondolták – és gondolják ma is –, fölösleges ideákat kergetni, az egész túl szép, hogy igaz legyen, Magyarországon úgysem lehet más a politika. Mások esélyt sem adtak egyéb elkötelezettségük miatt az új párt programjának, mert már lehorgonyoztak – tulajdonképpen programoktól és tettektől függetlenül – a Fidesz, Orbán Viktor, vagy épp az MSZP mellett.

Egyelőre úgy tűnik, azoknak van igazuk, akik úgy ítélkeztek, nem lehet megváltoztatni a hazánkban kialakult kétpólusú rendszert, erősíteni a zöld vonalat, a civil szférát, egyáltalán, bármilyen pozitív változást hozni. Az LMP arcai nem a megszokott – lám, az „átkos” örökségének is megvan a maga pozitív oldala –, ismerős arcok, meg egyébként is, a politika immanens velejárói a hatalmi harcok, korrupció, mutyizás, helyzetbe hozás – ezek nélkül egyszerűen nem működhet.

Számomra nem a párt neve, programja, a budapesti sajtótájékoztatók, az általuk képviselt ügyek voltak szimpatikusak vagy fontosak. Megrántottam a vállam, tudomásul vettem, hogy vannak, s úgy tűnik, az országos politikában számolni kell velük. Aztán történt valami itt. Megtudtam, hogy a Debreceni LMP-nek tagja két ember. Két olyan személy, akiknek képes voltam hinni, akikre fölnéztem. Olyanok, akikről nem másoktól hallottam, akiket nem véltem valamilyennek, ismertem őket. Egyetemi éveim alatt találkoztam Gönczy Monikával és Borbély Szilárddal. Ők voltak azok, akiknek egy pillanatig el tudtam hinni, hogy lehet más a politika, függetlenül a konkrét célkitűzésektől. Rólunk nem csak gondoltam, elhittem vagy feltételeztem, hanem TUDTAM, hogy nem pénzért, hatalomért, pozícióért csinálják, hanem mert hisznek benne. Számomra emberi hitelük volt.

És 2011-ben – más értelmiségiek mellett – ők voltak azok, akik kiléptek az LMP-ből, mert már számukra is úgy tűnt, ezzel a formációval itt, Debrecenben nem lehet más… Ezt megelőzte, hogy 2010-ben elkéstek a kopogtatócédulák leadásával, s úgy tűnik, jelöltállítási problémák miatt (7 körzetben elutasították a jelöltek nyilvántartásba vételét) idén ismét nem sikerül a közgyűlésbe jutás. Mindezt tetézik a zajtalan, de megoldhatatlan konfliktusok a szinte láthatatlan helyi vezetővel, Nagy Tamással.

Mi is történt Nagy Tamás irányítása alatt 2010 óta a hajdú-bihari LMP-ben, egy parlamenti jelentőségű pártban, mit is csinálnak egyáltalán? Semmit. Kósa Lajos legalább néha elsüt egy-egy húzós poént, ami miatt felhördülünk, és tudjuk, hogy van. De mit tud felmutatni a helyi LMP? Elolvadtak. Nincsenek botrányok, és gyakorlatilag semmi más sincs. Meglepőnek találom, hogy az ország második legnagyobb városában tulajdonképpen megszűntek létezni. Elméletileg talán pislákol valami, valamilyen felhígult, az eredeti ideákra nyomokban emlékeztető VALAMI. Facebook-oldalon. Az LMP Hajdú-Bihar megyei honlapja megszűnt (vagy valamiért nem működik). Ahogyan örülök a Civil Fórum Debrecen Egyesület színre lépésének, az együtt gondolkodásnak, bármilyen kezdeményezésnek, ami nem a belterjes, túlburjánzott két nagy párttól vagy felülről ránk erőltetve jön, éppígy örülnék, ha az LMP, egy elvileg aktív politikai párt végre valamit fölmutatna, választási évben legalább. Ha erre nincs szándék, erőforrás, ötlet, aktivitás, ha nincs egyetlen árva ügy, amit – bármilyen erős ellentétes érdekek mozognak is a városban és a megyében – zászlajukra tudnának tűzni, azzal csak annyit bizonyítanak, hogy lelökhetjük őket – bár pillanatnyilag úgy tűnik, leugranak maguk – a politikai Taigetoszról, hiszen így tényleg semmi szükség rájuk a megyében. S innen úgy tűnik, a pártvezetésnek a sokat hangoztatott szervezetépítés ellenére sem elég fontos az ország második legnagyobb városa.

A demokratikus ellenzékre viszont lenne igény, hiányzik. Talán csak a lánglelkű 20 éves egyetemistáknak, mindazoknak, akik hisznek a mesékben és a csodákban, vagy azoknak, akik kisgyereket nevelnek, és bíznak abban, hogy mire ők felnőnek, egy élhetőbb ország állhat itt pár évtized múlva, a mostaninál tisztább közélettel.
Addig várunk. Ha ők nem, valaki más, aki ezt felvállalta, hátha tesz valamit…

Szabó-Kovács Patrícia

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés