Krisztinának

Krisztina felháborodását az váltotta ki, hogy Boross Péter volt miniszterelnökben felvetődött: fizessenek különadót a gyermektelenek. Nekik hovatovább olcsóbb az élet bébiétel és pelenka nélkül, viszont ha majd ők szorulnak 82 évesen ugyanezekre, azt áttételesen a mai felnőttek gyerekei fizetik nekik nyugdíj formájában. Krisztinának ez nem tetszik. Megélhetési primitívekről ír, illetve olyan gyerekvállalókról, akiknek eleve (idézem) a segge kilóg a nadrágból – ő ezeknek nem utalja az adóját. Azt pedig, hogy ő nem szül, az a saját személyiségi és önrendelkezési joga – mindenki fogja be a pofáját, aki másképp (esetleg normálisan?) gondolkodik. És Krisztina – érezhetően – nem a cigányokra gondol. Persze ha úgy lenne, attól sem szeretnénk jobban.

Kedves Krisztina! Nem kioktatni akarom, csak engedje meg, hogy mutassak valamit. Ez itt a fenséges Nagyerdő. Ha közelebb megyünk az ajtóhoz, az meg ott a klinika meddőségi szakrendelőjének várója. Minden egyes alkalommal annyian ülnek itt, hogy elég végig nézni a soron. Nem az orvosra várnak rég ezek a bánat által türelmessé érett asszonyok, hanem egy gyerekre. Nem tíz perce, hanem hosszú évek óta. Többeknek odaveszett a családi háza, elmentek albérletbe vagy visszaköltöztek az anyóshoz, hitelt vettek fel azért, hogy fizethessék a kezelések, a beültetések járulékos költségeit. Krisztina szemében ők vélhetően szánalmas öko-szemetek, akik lenyúlják a maga precízen fizetett TB-jét azért, hogy mikroszkóp alatt fabrikáljanak nekik valami épkézláb kölyköt. Aki később ingyenes étkeztetés formájában két pofára tömi majd be a maga levont vagyonát, jövedelemadóját az iskolai menzán.

A meddőségi várójában nincs itt persze mindenki. A többség már belenyugodott Isten vagy a természet akaratába: nem lesz gyereke, és kész. Képzelje csak el, ha maga itt kiállna a véleményével e szomorú társadalmi-biológiai jelenséget leképező sor elé, magát itt főbe lőnék. Mert egy gyerek nem (mindenkinek) a pénzről szól. A lelki részét hagyjuk, kár időt vesztegetni rá, hiszen maga kérlelhetetlen racionalista. (Olyannyira, az is lehet, hogy férfi). Úgysem hatná meg a szoptatástól véresre sebesedett mellbimbó, az éjszakát bekeretező ordítás, a bili fertőtlenítése, az oltás közbeni lefogás. Igaza van, nincs is benne semmi megható.

De ha már racionalitás, legalább hadd érzékeltessem az agy működését: bizonyos idő után a nő (is) megunja a jöttmenteket (akik este jönnek, reggel mennek), s miközben az óráját nézve karrier és zacskós leves után fut, félúton felnő. A gyerekvállaláshoz nem biztos állás, nem hitelmentes 100 négyzetméter, nem férj kell, nem papír, még csak nem is szerelem kell, hanem a nő elhatározása: hogy most már túl tud lépni saját magán. Hogy most már jöhet valami fontosabb az életében.

Kedves Krisztina! Legyen akár meddő, leszbikus, csalódott, a világ sorsa magán is múlik. Eldöntheti, mit ad hozzá. A gyermeket tervező, váró, vállaló, nevelő, szerető emberek iránt azonban viseltessen tisztelettel! Hála Istennek többen vannak, mint a magafajta.

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu