L. Simont tűzzük napirendre újfent

civishir.hu

2017.03.16. 08:10

L. Simont tűzzük napirendre újfent
Vajon ki lesz a befutó végül Szombathelyen (Fotó: alon.hu)

Ez az egész pályázati rendszer – bárki is van kormányon - annyira alkalmatlan és álszent, hogy példa nélkül álló.

Hirdetés

Az elmúlt napokban két fajsúlyos kérdés tartotta izgalomban a magyar sajtót; mi lesz a sorsa Juhász és a mögötte álló Mókus őrs fütyülőivel – ez megoldódott -, a másik még folyamatban lévő dilemma a szombathelyi színház körüli hercehurca: ki lesz a bálanya?

Mint köztudott: két pályázó is indult a megüresedett igazgatói székért, de mivel az egyik dolgozata nyilvánosságra került, az önkormányzat visszavonta a kiírást. Azóta áll az említett bál, a „szakma” krémje kiáll Jordán Tamás mellett, aki könnyeivel küszködve meséli minden útjába eső kamerának, milyen nagyfokú méltánytalanság, amit vele művelnek.

Igaza van? Igaza. Példa nélkül álló? A francokat. Emlékszünk még? Újszínház? Bruce Willis magyar hangját majdnem a Dunába fojtották, mert a főváros őt nevezte ki vezetőnek. Nemzeti? Vidnyánszky triumfálása Alföldi fölött olyan gyászszertartási eseményeket indított el, amely példa nélkül áll a magyar színháztörténetben. Menet közben váltották le, ahogyan azt a kurucinfótól kezdve a mérsékelt jobbosokon át sokan követeltek? Dehogyis, csak a Vidnyánszky pályázata lett a befutó. No, és Debrecen? 2001? Az megvan még? Mikor az operettszínház bukott igazgatója helyett a debreceni önkormányzat a táncos-komikos géppuskalábú parkett ördögét, Csutka Istvánt helyezte a Csokonai Színház élére? Mekkora botrány volt, másról sem szóltak a helyi hírek. Abba kéne ezt hagyni: lassan, de biztosan.

L. Simon László olyat talált mondani 2013 elején, amitől mindenki megriadt, pedig csak első hallomásra tetszik ijesztőnek. Az államtitkár úr egészen pontosan azt javasolta, hogy a kulturálisintézmény-vezetői pozíciók – mi kiegészítenénk azzal, hogy minden állami intézmény esetében is – ne legyen kötelező pályáztatás. Most mindenki álljon fel a földről, aztán mondom tovább….Folytatom tehát: kapott is kokit meg sallert is jobbról is meg balról is, aztán el is tűntették a javaslatával meg a rákgyógyító barackmagjával együtt.

A kormány úgy döntött, inkább őrzi a látszatot, még ha a konkrét pályázati eljárásoknál a látszatra sem ügyel; az ellenzék meg kézzel-lábbal kapaszkodott a pályáztatásba, nyílván azért, hogy a hatalomnak kellemetlenebb legyen egy-egy pályázat kiírójának a saját jelöltjeit ültetnie az igazgatói székbe. Márpedig a kiebrudalt államtitkárnak ebben speciel igaza volt.

Lássuk már be: ez az egész pályázati rendszer – bárki is van kormányon - annyira alkalmatlan és álszent, hogy példa nélkül álló. Miközben a pályázók papíron egyenlő feltételekkel indulnak, mindenki tudja, hogy úgyis az fog nyerni, akit előre kiválasztottak. Ez nem közbeszerzési tárgykör, a fenntartó – állam vagy adott önkormányzat – egy számára elfogadható program megvalósításához keres megfelelő személyt. Illetve, egy nagy frászt keresi, már rég megtalálta, innentől már csak azzal a feladattal kell megbirkózni, hogy a kötelező pályáztatás ellenére ez a személy legyen a befutó.

Az a javaslatunk, hogy L. Simont tűzzük napirendre újfent. Kötelező pályáztatás híján vége lenne a maszatolásnak: akik a valódi döntéseket hozzák, nem tolhatnák át ennek felelősségét az ilyen-olyan testületekre, szakmai zsűrikre, meg nagyon szakértőkre. Legyen joga az államnak vagy az önkormányzatnak eldöntenie, kire bízza intézményeinek vezetését; ugyanakkor viszont legyen világos, ki dönt erről és vállalja az ezzel nyűgöket. Megszűnne az álszent kompromisszum és nem lennének magukat becsapottnak érző, megalázott, jobb sorsra érdemes színházi szakemberek. Méltatlan pályáztatási eljárások helyett söralátét: ez ilyen egyszerű.

Szalmási Nimród

pályázatszínházjordán tamás

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés