Hirdetés
Forma-1-es botrány: bojkottal fenyegetőznek a pilóták, mert félnek
| 2013. 07. 02. | 15:21:51
Elmaradhat a Német Nagydíj a gumimizéria miatt:
A Brit Nagydíjon látott problémák – Hamilton, Massa, Vergne és Perez gumija is bal hátsó defektet kapott – után a versenyzők és a csapatok is komolyan fontolóra vették, hogy bojkottálják a hétvégén esedékes Német Nagydíjat, írja a manna.hu.
„Valóban fennáll a bojkott lehetősége, ugyanis jelen helyzetben egyetlen pilóta sincs százszázalékos biztonságban” – jelentette ki Martin Whitmarsh, a McLaren csapatvezetője.
Mindeközben az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone azonnal válságmenedzselésbe, tűzoltásba kezdett. Bejelentette, hogy a Pirelli engedélyt kap két teljes értékű gumiteszt szervezésére.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
Továbbra is kritikus állapotban van a szlovák kormányfő
Továbbra is súlyos állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico - jelentette be a besztercebányai Roosevelt kórházban tartott sajtótájékoztatóján Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes szerdán este.
Ötödikként ért célba a debreceni sprinter
Kozák Luca Olaszországban versenyzett.
Gazdaság
Álláskeresés: 150 milliárd áll rendelkezésre a 30 év felettiek támogatására
Ösztönöznék az inaktív embereket.
Pünkösd: két napig minden nagy élelmiszerbolt zárva tart
Addig várhatóan megrohamozzák az üzleteket az emberek.
A nőgyógyászati és a biotechnológiai üzletág bevételei ugrottak meg
A Richter árbevétele csökkent, nyeresége nőtt.
Négy önkormányzati épületet korszerűsítenek Napkoron
Gazdaságosabb lesz a működés.
Rangos díjat vehetett át Debrecen polgármestere
Papp László közös sikernek tartja az elismerést.
Felnőttek számára indulnak szakképzések Hajdú-Biharban, 18 településen
Több mint hatszáz embert vonnának be.
Támogatott tartalom
Élőzenés est Debrecen legújabb szórakozóhelyén
Minden korosztály otthon érezheti magát
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.