Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Varga, a dzsolidzsóker

| 2009. 11. 04. | 16:50:59
Debrecen – Varga József, a Loki kiváló középpályása azért nem a felnőtt válogatottba kapott behívót, mert most nagyobb szükség van rá az U21-esek között.
Varga, a dzsolidzsóker
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A 20 éven aluliak világbajnokságán bronzérmes együttesből 13-an kerültek be az Európa-bajnoki selejtező előtt álló U21-es magyar labdarúgó-válogatott keretébe – hirdette ki a keretet szerdán Egervári Sándor szövetségi edző. A keretben ott találjuk a DVSC középpályását, Varga Józsefet is, aki a felnőtt válogatott legutóbbi fellépésén – Dánia–Magyarország 0–1 – végig a pályán volt Erwin Koeman szövetségi kapitány csapatában.

– Rövid az idő, nincs lehetőség kísérletezésre, márpedig az olaszok elleni meccs döntő jelentőségű. Ugyanakkor hozzátenném, hogy bár most kimaradtak jelöltjeim közül, szó sincs arról, hogy a magyar labdarúgás hosszú távon lemondhatna olyan fiatal tehetségekről, mint például Vass Ádám vagy Filkor Attila – mondta Egervári Sándor.

Az U21-es magyar csapat három mérkőzés után hat ponttal csoportja második helyén áll az öt eddigi találkozóján 13 pontot gyűjtött walesiek mögött, akiktől egyébként egyetlen eddigi vereségét szenvedte el. Az olaszok harmadikok, három mérkőzésen négy pontot szereztek. A tíz csoportból csak a győztesek, illetve a legjobb négy második játszhat majd pótselejtezőt azért, hogy a 2011-es nyolccsapatos Eb-re jusson. A 2012-es londoni olimpiára a dániai Eb legjobb öt csapata utazhat.

Az U21-es válogatott kerete:
Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool FC), Megyeri Balázs (Ferencváros), Kovácsik Ádám (Reggina Calcio)
Mezőnyjátékosok: Lázár Pál (Videoton FC), Pintér Ádám (MTK Budapest), Debreceni András (Budapest Honvéd), Kádár Tamás (Newcastle United FC), Szabó János (Paks), Zámbó Bence (Győri ETO FC), Vadnai Dániel (MTK Budapest), Margitics Andor (Újbuda TC), Koman Vladimir (AS Bari), Varga József (DVSC-TEVA), Elek Ákos (Videoton FC), Gosztonyi András (MTK Budapest), Korcsmár Zsolt (Újpest FC), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa), Szakály Dénes (Videoton FC), Varga Roland (Brescia Calcio), Németh Krisztián (AEK Athén), Simon András (Córdoba FC), Futács Márkó (Werder Bremen), Lencse László (MTK Budapest)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
A tetőszerkezet rekonstrukcióját tervezik.
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Európában még másik két városban végeznek vizsgálják a rendszer hatékonyságát.
Gazdaság
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.