Budapestig gyűrűzött a hajdúhadházi csalási ügy
Banki ügyintézőnek adták ki magukat és gyanús tranzakcióról tájékoztatták a férfit azok a csalók, akik 2024. május 7-én reggel hívták fel a sértettet, aki hitt nekik. Iránymutatásuknak megfelelően letöltötte a készülékére az Anydesk alkalmazást, nem sokkal később pedig azt vette észre, hogy 3 millió forintot levettek a bankszámlájáról. Értesítette a rendőröket, akik azonnal akcióba léptek.
Mint kiderült, a kicsalt pénz egy nő számlájára érkezett, akit két férfi kísért el egy budapesti bankhoz. A hajdúhadházi rendőrök a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kibercsoportjának munkatársaival közösen ütöttek rajta a trión. Mindenkin kattant a bilincs, és az akkor már a zsebükben lapuló 3 millió forint is előkerült. A nyomozás adatai szerint a 44 éves férfi és 41 éves társa a csaló banda tagjai voltak. Főleg a már beszervezett embereket fuvarozták pénzintézetekhez, bankautomatákhoz, gondosan odafigyeltek nehogy meglopják őket. A velük lévő nőt korábban szervezték be, könnyű pénzkereseti lehetőséget kínáltak neki.
Ezzel az akcióval párhuzamosan Nyíradonyban is elfogtak egy 38 éves férfit a helyi nyomozók és a Cívis Közterületi Támogató Alosztály rendőrei. Neki a beszervezés volt a feladata, ismerőseinek és ismeretleneknek is könnyű pénzkereseti lehetőséget kínált. Csak annyit kellett tenniük, hogy a saját számlájukról leveszik a csalásokból befolyó összegeket. Alig fél év alatt közel egy tucat ember mondott igent a felajánlott lehetőségre, és rendre Budapesten kellett hozzájutniuk a pénzekhez, a két férfi felügyelete alatt.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon a két budapesti lakost és nyíradonyi társukat is őrizetbe vették a nyomozók, az ügyészség indítványára pedig a bíróság elrendelte a letartóztatásukat. Pénzmosás bűntett miatt kell felelniük.