Hirdetés
Két hét múlva próbálkozhatunk ismét Nyíregyházával
| 2010. 04. 06. | 15:39:04
Debrecen – Összeült kedden a Magyar Labdarúgó-szövetség Versenybizottsága, és döntött: az elmaradt Nyíregyháza–DVSC-TEVA bajnoki mérkőzést április 20-án, kedden pótolják.
A tervek szerint a meccset 17 órakor rendeznék, de ez változhat, ha a televízió úgy dönt, közvetíteni szeretne ezen a napon.
A cégvezető azt is elmondta, hogy a Loki-drukkerek beléptétetésével, illetve a jegyek esetleges visszaváltásával kapcsolatban egyeztetés folyik a két klub között. A részletekről később tájékoztatják majd a szurkolókat.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
Ötödikként ért célba a debreceni sprinter
Kozák Luca Olaszországban versenyzett.
Merénylet: egy író adott le öt lövést Robert Ficóra
A kormányfőt életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Gazdaság
Álláskeresés: 150 milliárd áll rendelkezésre a 30 év felettiek támogatására
Ösztönöznék az inaktív embereket.
Pünkösd: két napig minden nagy élelmiszerbolt zárva tart
Addig várhatóan megrohamozzák az üzleteket az emberek.
A nőgyógyászati és a biotechnológiai üzletág bevételei ugrottak meg
A Richter árbevétele csökkent, nyeresége nőtt.
Négy önkormányzati épületet korszerűsítenek Napkoron
Gazdaságosabb lesz a működés.
Rangos díjat vehetett át Debrecen polgármestere
Papp László közös sikernek tartja az elismerést.
Felnőttek számára indulnak szakképzések Hajdú-Biharban, 18 településen
Több mint hatszáz embert vonnának be.
Támogatott tartalom
Élőzenés est Debrecen legújabb szórakozóhelyén
Minden korosztály otthon érezheti magát
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.