Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Siófoki kézis parti

| 2009. 10. 04. | 12:11:54
Debrecen – Az exlokista Varga József csapata, a Siófok otthonában lép pályára vasárnap este a DVSC a női kézilabda NB I-ben.
Siófoki kézis parti
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A dániai Világkupa miatt hosszabb szünetet tartottak a hölgyek, de visszatér az élet a normális kerékvágásba a pontvadászatban. A piros-fehérek soros riválisa az újonc Siófok együttese lesz, mely jónéhány debreceni kötődésű játékost vonultat fel: Lajtos Nóra, Kovács Adrienn és a héten igazolt Tóth Mária is debreceni nevelés, és a szakmai stáb első embere is a Hajdúságból tette át a székhelyét a Balaton-partra.

Varga József, a DVSC korábbi edzője, aki hosszú éveket töltött a DVSC utánpótlásában és a felnőtt csapat mellett, elmondása szerint nem csinál presztízskérdést a vasárnap esti összecsapásból, ez azonban nehezen hihető, bár nyilvánvalóan nem nem várhatjuk el a trénertől, hogy őszinte vallomást tegyen.

Az újonc Siófok KC remekül kezdte a bajnokságot, hiszen legyőzte a Kiskunhalast, a Dunaújvárost és a Hódmezővásárhelyt. A siófokiak Veszprémben szenvedték el első vereségüket, majd szerdán, a hatodik fordulóból előrehozott meccsen kaptak ki a Békéscsaba otthonában. 

A felkészülési időszakban a két csapat összemérte tudását, és akkor fölényes Loki-győzelem született (31–23). Ebből a meccsből messzemenő következtetést levonni nem lehet, az azért kijelenthető, hogy a mérkőzés abszolút favoritja a debreceni gárda, mely lényegesen erősebb játékosállománnyal büszkélkedhet.

– Nyáron éppen ellenük játszottuk az első edzőmeccsünket, s akkor nyertünk 31-23-ra, de ennek a bajnoki meccs szempontjából nincs semmi jelentősége. Akkor még mi is a három beállóssal való kézilabdát játszottuk, s a siófokiak is éppen csak összeálltak. Vasárnapi ellenfelünknek nincsenek kiemelkedő egyéni képességű kézilabdázói, csapatként, rendszerben tudnak jól játszani. Akkor tudjuk őket hibára kényszeríteni, ha a stabil játékukba bele tudunk lépni. A saját játékunkat akarjuk játszani, remélem sikerrel! – mondta Bakó Botond a debreceniek vezetőedzője a dvsckezilabda.hu-nak.

Női kézilabda NB I., 5. forduló:
Alcoa Fehérvár-Kiskunhalas 29-19 (14-10)
Hunnia-ASA-Consolis-Hódmezővásárhely 32-35 (16-19)
Vác-Dunaújváros 35-30 (21-10)
Győri Audi ETO-Veszprém-Barabás 33-22 (17-11)
Vasárnap játsszák:
Siófok-DVSC-Aquaticum (18 óra)
Szerdán játsszák:
FTC-RightPhone-Mondi-Békéscsaba (18 óra)


tabella: www.kezi.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
A tetőszerkezet rekonstrukcióját tervezik.
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Európában még másik két városban végeznek vizsgálják a rendszer hatékonyságát.
Gazdaság
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.