Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecen, este Zürichre figyelj!

| 2014. 08. 13. | 12:45:45
A 800-as legény semiit nem bízott a véletlenre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A 800-as Kazi Tamás bejutott az elődöntőbe a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon kedden.

A Debreceni SC 29 éves futója, aki 1:45.37 perccel tartja az országos csúcsot, futamában az élre állt, sé a második kör közepéig vezette a mezőnyt. Aztán hárman is elmentek mellett, és őket a hajrában sem tudta befogni, azaz helyezéssel nem sikerült továbbjutnia. További négy futó idővel kerülhetett a szerda esti elődöntőbe, és az 1:48.05 perces eredménye ehhez elégnek bizonyult.

“Elhatároztam, hogy semmit sem bízok a véletlenre, azaz nemcsak sodródok az árral, és majd megpróbálok hajrázni, hanem inkább diktálom az iramot – nyilatkozott az MTI-nek a szakállas, irokéz frizurás futó. – Ilyet még nem csináltam, de úgy éreztem, egyszerűen tovább kell jutnom.”

Kazi összesítésben a tizedik idővel került a szerda esti elődöntőbe.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
A Zöld Kódexben kijelölték az irányt.
Családbarát tevékenységéért díjazták a debreceni klinikai központot
Családbarát tevékenységéért díjazták a debreceni klinikai központot
A dolgozók testi-lelki egészségének megőrzését is fontosnak tartják.
Gazdaság
A benzin olcsóbb, a dízel drágább, mint a szomszédoknál
Magyar Ásványolaj Szövetség tájékoztatója.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Támogatott tartalom
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .