Parádés Loki-győzelem a keleti rangadón!

Cívishír

2017.09.09. 19:53

Parádés Loki-győzelem a keleti rangadón!
Varga Kevin megint betalált (Fotó: Ásztai Csaba)

A végén több is lehetett volna közte.

Hirdetés

Két jó formában lévő csapat találkozott egymással a kelet-magyarországi rangadón, amelyen Herczeg András a bajnok Honvéd ellen nyerő alakulatot küldte pályára. Gyors gólváltással kezdődött a mérkőzés, hiszen hamar vezetéshez jutottak a vendégek,

akik a 4. percben egy remek kiugratást követően Óvári emelésével jutottak előnyhöz (0-1).

Pár perc kellett, hogy magához térjen a Loki, de szerencsére az első lehetőségből sikerült egyenlíteni:

a 11. percben Varga Kevin két remek csellel játszotta magát tisztára, majd pazarul csavart a bal alsóba (1-1).

A folytatás jó iramot, ám helyzetek nélküli játékot hozott. Valamivel többet birtokolta a labdát a DVTK, de DVSC védelme jól zárt. A 39. percben aztán kevés hiányzott az újabb Loki-gólhoz: Könyves jobbról 17 méterről lőtt, a diósgyőri kapus, Antal óriási bravúrral tolta ki a labdát a jobb kapufa mellől.

A második félidő iramára sem lehetett panasz, mindkét csapat rendesen odatette magát, a két szurkolótábor pedig remek hangulatot teremtett a stadionban. Lüktetett a játék, a középpályát gyakran gyorsan átjátszották a csapatok, így pillanatok alatt az ellenfél 16-osának környékére értek a játékosok. Ennek ellenére igazi nagy gólhelyzetet sokáig egyik oldalon sem sikerült kialakítani.

A 82. percben aztán ott volt a győztes találat a csereként beállt Tabakovics lábában, ám a Loki nyári igazolása 15 méterről a kimozduló kapusba lőtte a labdát. Ekkor helyzet kevés adódik egy csatár előtt egy szezonban.

Ami késik, azonban nem múlik: a másik cserecsatár, Takács Tamás egy kapu előtti kavarodás után közelről bebelsőzte a labdát a diósgyőri kapuba (2-1), majd jött a slusszpoén: a kitámadó diósgyőrieket lekontrázta a DVSC, az előbb ordító ziccert hibázó Tabakovics pedig 17-ről állított egyet, majd kilőtte a bal felsőt (3-1).

Kiváló meccsen, nagyon értékes győzelmet aratott a Loki, amely zsinórban harmadik találkozóját nyerte meg, ráadásul mindhárom skalp figyelemreméltó, hiszen előbb a tavalyi dobogós Vasas, majd a bajnok Honvéd, most pedig az idei szezonra megerősödött Diósgyőr bánta a debreceniek jó teljesítményét. 

OTP Bank Liga, 8. forduló:
DVSC-Diósgyőr 3-1 (1-1)
Nagyerdei Stadion, 5538 néző, v.: Berke
gólszerző: Varga K. (11), Takács T. (85.), Tabakovic (88.), illetve Óvári (4.)
sárga lap: Mengolo (56.), Varga K. (60.), Takács T. (93.), illetve Nagy T. (40.), Ugrai (55.)
DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Varga K. (Mészáros, 90.), Jonanovic, Tőzsér, Bódi (Takács T., 81.), Mengolo (Tabakovic, 68.)– Könyves
Diósgyőr: Antal – Nagy T., Lipták, Karan, Forgács (Tamás, 81.) – Vela, Busai, Villar, Óvári (Bárdos, 66.) – Ugrai, Makrai (Ioannidis, 75.)

Az állás:

Hely. Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P
1 VIDEOTON FC 7 5 2 0 16 6 10 17
2 BUDAPEST HONVÉD 7 4 2 1 13 9 4 14
3 FERENCVÁROSI TC 8 3 4 1 17 9 8 13
4 DVTK 8 3 3 2 13 13 0 12
5 DVSC 8 3 2 3 12 8 4 11
6 PUSKÁS AKADÉMIA FC 8 3 2 3 14 13 1 11
7 VASAS FC 8 3 1 4 10 14 -4 10
8 ÚJPEST FC 8 2 4 2 11 12 -1 10
9 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 8 2 2 4 10 17 -7 8
10 SWIETELSKY HALADÁS 7 2 0 5 5 15 -10 6
11 BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 8 1 3 4 11 12 -1 6
12 PAKSI FC 7 1 3 3 10 14 -4 6

Galéria

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés