Kiábrándító! Élet-halál között a debreceniek

Cívishír

2017.04.12. 19:45

Kiábrándító! Élet-halál között a debreceniek
Szuk elveszett a kék-sárgák sűrűjében... (Fotó: Cívishír)

Simán kikapott Mezőkövesden a Loki.

Hirdetés

Kellemes, napsütéses időben indította útjára a labdát Vad II Mezőkövesden, a hétközi forduló „kiesési” rangadóján. A matyókat nem hozta lázba a debreceniek vendégszereplése, a kicsi, de rendkívül hangulatos kövesdi arénában alig ezren voltak kíváncsiak az összecsapásra, közülük is legalább kétszázan debreceniek voltak.

A Gyirmót ellen kiállított Brkovicsot Szatmári pótolta a védelemben, Osváth helyett pedig Szekulics kezdett, ennyit változott a Loki-kezdő a szombatihoz képest.

A DVSC „álmosan” kezdett, és ezért nagy árat fizetett.

A hazaiak már az első percektől nagy lendülettel futballoztak, és a 6. percben Veszelinocs egy mintaszerű akció végén megszerezte a vezetesét (1-0). Kellett hozzá Mészáros kapitális hibája, akinek eladott labdájából indultak meg a kék-sárgák. A korai pofon nagyobb erőbedobásra késztette a debrecenieket, meddő mezőnyfölénynél többre azonban nem jutottak. A félidő derekán jegyeztük fel, hogy a DVSC még nem találta el a kaput, helyzete sem volt, és a következő tíz percben sem változott érdemben a helyzet a mezőkövesdi napnyugtában. A koreai Szuk a 34. percdben egy fejessel eltalálta ugyan a kaput, de nem hozta zavarba a hazai kapust.

A debreceninek két emlékezetes megoldásuk akadt az első félidőben: előbb Szatmári, majd Holman rúgta ki a labdát a stadionból…

A szünetben az egygólos mezőkövesdi előny a debreceniekre nézve volt hízelgő, hiszen a a 40. percben egy százszázalékos ziccert puskázott el Sós, aki öt méterről, senkitől sem zavartatva Danilovicsba lőtte a labdát.

Nehezebb volt kihagyni, mint belőni!

A második félidőre Szekulicsot Hadzic váltotta, de nem ő, hanem Szuk került helyzetbe hamarabb: az 52. percben Ferenczi bal oldali badása után tisztán fejelhetett, de a kapus ölébe hullott a labda. Nem sokkal később már Hadzic fejelhetett, ugyanolyan tisztán, mint korábban a koreai, de ő is rosszul célzott.

Rákapcsolt a Loki, nagy nyomás alá helyezte a Szivics-gárda kapuját, de a mezőkövesdi kontrák Damoklész kardjaként lebegtek a debreceniek feje fölött.

A DVSC fölénye nem érett góllá, a hazaiak pedig a 79. percben feltették az i-re a pontot: Baracskai bevágta a másodikat (2-0)! Benne volt Danilovics és a teljes debreceni védelem.

Tőzsér ugyan visszahozta a reményt, miután a sorfalon megpattanó labdája a 83. percben utat talált a hazai kapuba (2-1),

de az egyenlítésre már nem volt esély.

A DVSC összessségében nem is érdemelt győzelmet, dacára annak, hogy többet birtokolta a labdát. A lelkesebben és ötletesebben futballozó mezőkövesdiek egérutat nyertek, a debreceniek továbbra is élet-halál között lebegnek.

Labdarúgó NB I., 26. forduló:
Mezőkövesd-DVSC 2-1 (1-0)
Mezőkövesd, 1390 néző. Vezette: Vad II (Ring, Viszokai) 
Mezőkövesd: Tujvel – Pauljevic, Hudák, Szeles, Dinjar (Bacelic-Grgic 54.) - Molnár G., Gohér, Egerszegi, Sós (Baracskai 63.) – Veszelinovics (Strestik 72.), Tóth B. 
DVSC: Danilovics – Jovanovic (Osváth 74.), Szatmári, Mészáros, Ferenczi - Szekulics (Handzic 46.), Filip, Tőzsér – Feltcher (Könyves 63.), Szuk, Holman 
Gól: 1-0 Veszelinovics (7.), 2-0 Baracskai (79.), 2-1 Tőzsér (83.) 
Sárga lap: Szeles (19.), Holman (26.), Szuk (67.), Hudák (67.), Tóth B. (82.)

Az állás

1. Videoton 26 14 6 6 51:22 48
2. Honvéd FC 26 14 5 7 39:25 47
3. Vasas 26 12 5 9 41:30 41
4. Ferencvárosi TC 26 10 9 7 41:34 39
5. Paks 26 9 11 6 32:28 38
6. Haladás 26 10 6 10 32:34 36
7. Újpest 26 8 11 7 39:39 35
8. Mezőkövesd 26 9 7 10 29:37 34
9. Debreceni VSC 26 8 6 12 30:35 30
10. MTK Budapest 26 7 9 10 20:28 30
11. Diósgyőri VTK 26 8 4 14 32:49 28
12. Gyirmót 26 4 7 15 13:38 19

Galéria

dvscLoki

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés