A felelőtlen sofőr, aki Ebes felé lépett le

civishir.hu

2017.05.18. 09:27

A felelőtlen sofőr, aki Ebes felé lépett le

Keresik!

Hirdetés

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, fehér színű Volkswagen Jetta típusú személygépkocsival közlekedett május 17-én reggel a 4805-ös számú úton Debrecen felől Ebes irányába. A sofőr az út 4. kilométerszelvényében előzni kezdte gépkocsijával az előtte közlekedő ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú tehergépkocsit.

Az előzés során áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol az ott közlekedő Fiat típusú személygépkocsi sofőrje az ütközés elkerülése érdekében lehaladt az útpadkára, majd a járműve megcsúszott, irányíthatatlanná vált és az út mellett lévő fának ütközött.

A baleset következtében a Fiat sofőrje könnyű sérülést szenvedett. Az előzést végrehajtó jármű, valamint az általa megelőzött teherautó vezetője a helyszínről megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság kéri, hogy az ismeretlen gépjárművezetők, illetve aki az esettel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályán (Hajdúszoboszló, Rákóczi utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.
segítségnyújtás elmulasztása

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés



Hirdetés

Hirdetés