Fókuszban a szakképzés Debrecenben

MTI

2017.04.19. 13:32

Fókuszban a szakképzés Debrecenben
Fotó: illusztráció

Egy hétig megmutatnak mindent az intézmények.

Hirdetés

A szakképesítés előny a munkaerőpiacon, azok, akik csak érettségivel rendelkeznek, nehezebben tudnak elhelyezkedni, mint azok, akiknek bármilyen szakképesítésük van - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán Debrecenben, a városi szakképzési hét megnyitóján. 

Pölöskei Gáborné a gazdaság fejlesztése érdekében kiemelkedően fontosnak nevezte a megfelelő képzettségű munkaerőt. Jelezte, hogy az elmúlt hét évben mintegy 700 ezerrel, 4,4 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma az országban.

A Debreceni Szakképzési Centrumban (DSZC) rendezett fórumon Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester kiemelte: 2015-ben azt a célt fogalmazták meg, hogy az elkövetkező 3-5 évben Debrecenben 30 százalékkal növelni kell a középfokú oktatásban résztvevők számát. Közölte, a DSZC már az idén teljesíti azt, amire 2020-ra számítottak.

A korábbi, 8,8 százalékos évi növekedés után a tavalyi tanévben 15 százalékkal, az idén várhatóan 20 százalékkal nő a szakképzésben résztvevők száma a városban - mutatott rá a polgármester, aki elismerően szólt a DSZC-hez tartozó iskolákban folyó szakképzésről, és az intézményeknek a térség vállalkozásaival kialakított együttműködéséről.    

Tirpák Zsolt, a DSZC főigazgatója szerint Debrecen gazdasági növekedésének kulcsa, hogy milyen szakemberek lesznek a jövőben a városban, amiben nagy a felelőssége a pedagógusoknak, az intézményvezetőknek is.

Az iskolákban folyó műhelymunkát is bemutatják a debreceni szakképzési hét keretében, s várják az érdeklődő pedagógusokat, tanulókat, szülőket pénteken a Szakmák éjszakája programjaira is - fűzte hozzá.
Debreceni Szakképzési Centrumszakképzéspályaválasztás

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés



Hirdetés

Hirdetés