Bombariadóval csődítette össze az egyenruhásokat a böszörményi nő

24.hu

2017.03.08. 12:40

Bombariadóval csődítette össze az egyenruhásokat a böszörményi nő
Fotó: illusztráció

Különös vonzalmat érzett az uniformisok iránt.

Hirdetés

Vádat emeltek egy fiatal nő ellen, aki bombariadót csinált Hajdúböszörményben, mert tetszenek neki az egyenruhások - számol be a 24.hu.

A portál felidézi:

a hölgynek tavaly júniusban, a hajnali órákban támadt ez az ötlete, majd keresett is egy telefonfülkét és felhívta a megyei rendőr-főkapitányság központi ügyeletét azzal, hogy a város egyik településrészén fél órán belül bomba fog robbanni.

A központi ügyeleten rövid idő alatt beazonosították a bejövő hívás helyét, és pechjére egy közeli szórakozóhely vendégei is segítettek a rendőröknek az azonosításban. A telefonálót előállították.

A fiatal nő elismerte, hogy ő tette a bejelentést, amit azzal magyarázott, hogy

korábban katona szeretett volna lenni, de a terve meghiúsult, azonban továbbra is vonzza az egyenruha látványa és szeretett volna több egyenruhás rendőrt együtt látni.

Közveszéllyel fenyegetés miatt emeltek vádat ellene. Ha az ügyészségen múlik, a tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönt kap.

vádemelésbombariadó

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés



Hirdetés

Hirdetés