Mint disznók az esőben…

Most, hogy egymás karjaiba zuhantak a különféle antiorbánista pártok, mozgalmak, felekezetek és baloldali gőzfürdőközösségek, több száz elemzői kéz alatt izzanak a klaviatúrák, hogy mi is van ilyenkor, ünnepelhetnek-e végre, vagy még várni kell az Auróra ágyúlövéseire? Tekintve, hogy az eredeti főszereplők akarata és tervei ellenére került sor az összefogásra, meglehetősen váratlanul ért mindenkit a gyorsan tető alá hozott megállapodás.

Mesterházy Attilát a Gyurcsány-korszakkal való szakítás és megújulás jelképeként emelték pajzsra még 2010-ben, s akkor a szoci szavazók legalább háromnegyede vélekedett úgy, hogy Gyurcsány kiválása a pártból hasznos volt. Ezen felbátorodva aztán a különféle rendű s rangú szocialista politikusok egymást túllicitálva kiáltották ki Gyurcsányt mindenféle tetűládának az összes lehetséges alkalmat megragadva. Mesterházy kétségtelenül sikeresen stabilizálta pártját, s vált a legerősebb ellenzéki társulattá, s ezen Bajnai Gordon váratlan megjelenése sem változtatott. Az együttműködést azonban mindenképpen serkentette az a tény, hogy Bajnai mögött erős külföldi lobbi állt, a hazai balliberális értelmiség fiatalabb része számára jóval elfogadottabb, mint a szocialisták.

A megállapodás váratlansága azért is ért volt sokkoló, mert korábban az együttműködést lezárták, a helyeket leosztották, nagyjából tiszta és világos volt a helyzet, a csapat így vonult haza a karácsonyi ünnepekre. A tárgyalások újranyitása induláskor csak annyit bizonyított, hogy legalább már idáig eljutottak; lapozgatván a közvélemény kutatási méréseket, azt mégiscsak felismerték, hogy egyikőjük sem akar baromi nagyot bukni egyedül, ezért inkább buknak közösen, amint azt Kéri László az összefogás legnagyobb vívmányaként vizionálta.

Az abszolút győztes kétségtelenül Gyurcsány Ferenc, aki már évek óta erre készült. 2009-ben még nem akarta a pártot kiengedni a kezéből, de a 2010-es iszonyatos zakó után partvonalra került, így aztán saját mozgalmat alapított. Ezzel a háttérrel illetve saját múltjával terhelten a megállapodás számára a legtöbb, amit remélhetett ettől a most véget érő választási ciklustól. Ezért volt minden; szenvedélybeszédek, az MSZP pénzügyeire való homályos célozgatások, vagy az október 23-i baloldali megemlékezés botrányba fullasztása, sőt talán a bajai videó ügye, amelynek talányos és zavaros szálai a DK-hoz vezettek, sem szolgált mást, mint az MSZP kompromittálását. Végül Gyurcsány így vagy úgy, talán számunkra még ismeretlen hátszéllel, mindent elért és mindent megkapott, amit akart. Bár a róla szóló beszéd, lehet, hogy széles körben még mindig lesújtó lesz rá nézve, de most éppen nem a leendő miniszterelnök aspiránsról beszélünk.

Azok kezét pedig, akik azért nem szavaznak majd Orbán leváltására, mert akkor Gyurcsányra is szavaznának, hát szomorú szívvel, de el kell most engedni. Várja őket Schiffer András és pártja, amely most mutatja meg éppen, hogy a szétesés után is van élet; a még több szétesés. Lehet és kell is borzongani: az öt-nyolc évvel ezelőtti MSZP (és MSZP-kormányok) néhány új arccal feljavított, néhány másikkal meg lerontott, és most valami új mozaikba szerveződő diribdarabjain, amelyekről még azt sem tudjuk, ki bírnak-e adni valamilyen értelmes képet?

Két és fél hónapjuk van arra, hogy elmagyarázzák a választóknak, erre miért volt szükség, mi indokolja a szavahihetőség szilárdságának kikezdését. Ennyi idő alatt kell a Gyurcsánnyal kibővített együttműködés pártjának a meglévő és megcélzott szavazók részére meggyőzően elmondani, hogy mit akar ez a pártszövetség, mik a céljai, mit fognak tenni, ha felhatalmazást kapnak a kormányalakításra. És tudnak-e együtt, egy hangon mondani tíz olyan fontos ügyet, amiért el kell küldeni Orbánt? Tudnak-e ezekhez indoklási szakaszt mellékelni? Na, ezt a kollekciót összeállítani egyáltalán nem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek tűnhet.

Az is kérdés persze, hogy az alapító atyák mit tudnak kezdeni a Gyurcsány-jelenséggel, avagy mi lesz, ha a volt miniszterelnök elszabadult hajóágyúként előre nem egyeztetett szenvedélybeszédekkel lepi meg partnereit, s egyáltalán; hisznek a saját magukban? A megállapodást követő sajtótájékoztatón láttuk a metakommunikációt, ami szavakban nem volt jelen, de nézésben, gesztusban annál inkább; derűlátónak és biztatónak kevésbé volt meggyőző. Egyelőre csak találgatunk; Gyurcsány pillanatnyilag egy élményfürdőben magyarázza híveinek az új fekszik-nyugszik politikát, a szocik kispajtásokkal szórólapoznak a pesti aluljárókban, a párbeszédes fiúk koccintása Unicumos tivornyába csapott; a további részleteket viszont kockázatos lenne firtatni, mert Szanyi Tibornak már tele van a töke az egésszel, és akkor most őt idéztem.

Szalmási Nimród