Ami a csövön befér
Állítólag dübörög a kampány, a választásokig szinte már koszt-kvártély nélkül is ki lehetne bírni; mindebből azonban az egyszeri választópolgár szinte semmit sem érzékel. A hírek szerint már nemcsak a potenciális szavazók rejtőzködnek, hanem maguk a kormányváltó vezetők is, kiváltképp, ha megpillantanak egy kóbor mikrofont egy arra ténfergő tudósító kezében, ilyenkor lakott területen belül egyébként tiltott sebességgel vonulnak le a terepről. Ebben a fényben aztán különösen vicces, amikor arról olvashatunk, hogy hol mindenhol nem lehet még óriásplakátokat elhelyezni a kampány során, hiszen az ország közterei jó ideje tele vannak már választási plakátokkal – leginkább kormánypártiakkal, de láthatjuk mosolyogni Bokros Lajost éppúgy, mint rossz színben feltűnni Simicska Lajost.
Kampány tehát mégiscsak van, s legnagyobb erővel a nagy nyugit meghirdető Fidesz kampányol – mandinerből. Hátulról, valakik mögül mindig. Ők ugyan nem plakátoznak, nem is láttak még plakátokat életükben. Halványan rémlik ugyan valami bohócos dolog a Gyurcsánnyal meg gyakorlatilag az összes politikai ellenfelükkel, de azt mindenki tudja, hogy azokat egy száz százalékig civil szervezet rakta ki, akik ráadásul még közhasznúak is, és saját bevallásuk szerint annyira dől hozzájuk a mélyen civil pénzadomány, hogy kénytelenek egy kicsit plakátozni, ne romoljon már a zsebükben az a sok magyar forint. Ugyanakkor nincs ebben az országban, aki nem tudja, hova is van bekötve a Civil Összefogás Fóruma nevű alkotmány. A Fideszbe, közelebbről Orbán Viktor alá pont. S mit üzen plakátján e közhasznú alapítvánnyal turbózott kezdeményezés? Azt, hogy Gyurcsány Ferenc egy bohóc. Igen, jelentem, tudjuk. Nekünk dolgozik; a tudvalevőleg bizonytalanokat szólítja meg, s ezzel a megszólítottakat bizonytalanítja el.
De miért kell erre tízmilliókat költeni? Ezt egy sör mellett is megoszthatták volna; a kormánypártiak tudják, az ellenzék meg majd jól összefirkálja. A legfrissebb hír, hogy március végén egy társadalmi szerződést fognak majd a kormányfőnek átnyújtani, melyben felkérik, hogy folytassa a 2010-ben megkezdett munkát. Szép gesztus. Ugye emlékeznek még a Magyar Vizslára, az Adózók Érdekvédelmi Szövetsége (ÁÉSZ) nevű civil szervezet időszaki kiadványára? Igen? Akkor jó.
Ugyancsak fontos kampányelem a szintén független parlamenti vagy tárcaközi bizottságok működtetése. Legutóbb éppen az ún. zsebszerződéseket felülvizsgáló bizottság jelentkezett be – ezért is hörög vehemensen a Jobbik. Joggal érezhetik, hogy az ő vadászterületén bóklászik gombát, rőzsét és szavazatokat gyűjtögetve Fidesz anyó. A zsebszerződés ugyanis azt jelenti, hogy jön a labanc és burgenlandi parasztnak öltözve Herr Schumann elveszi a megszentelt magyar földet. Ennek azonban hamarost véget vetünk, és Fazekas Sándor brigadéros fokossal űzi ki a honból a tubákos spekulánsokat.
Viszont ha Jobbik, akkor üssünk rajtuk még egyet, hogy még jobban fájjon; merthogy szép rafkósan, visszavesszük Erdélyt is. Bizony azt; azt az édes Erdélyt. Életjáradékot fizetvén – szigorúan etnikai alapon – azoknak az erdélyi gazdáknak, akik majd a magyar államra testálják kis földecskéjüket. Teljesen életszerű ugye, hogy tömegek mondanak majd le földjeikről, mi pedig a zsebkendő négy sarkába hazahozzuk a Hargitát, a Küküllőt, és néhány Dacia Logant is. A két ügy együtt nagyszerűen kommunikálható a választások előtt. A magyar földet elrabló dirndliruhás földrablók ellen szabadságharcolunk, Erdélyt pedig csendben visszavásároljuk. Végülis a kampányban – majdnem – minden megengedett, lássunk neki. De aki a jövőben a független civil szervezetek bevonásáról meg független bizottsági szakértői munkákról beszél, annak nem veszem fel a telefont.
Szalmási Nimród
