Hirdetés

Hirdetés

A rakodópart alsó kövén

civishir.hu

2013.10.24. 17:03

A rakodópart alsó kövén
Fotó: mti

Nimród Debrecenből utazott Budapestre élményt gyűjteni.

Hirdetés

Hirdetés

Szerdán visszaszökött a nyár Budára; még a gárdisták is panyókára vették kis mellénykéjüket és a különféle zászlócskákkal felszerelt népek is erősen hunyorogva fagylaltoztak a szikrázó napsütésben. Magam is könnyített nyári szerelésben vegyültem el a Műegyetem környékén s hárítottam sikerrel a szervezők ajándéktollát; akkor még nem sejtettem, hogy ennek komoly szerepe lesz a későbbiek során. Magát a színpadot egy hatalmas kokárda installáció fogta körül; meglepő módon, nagyon hazafiasra vették a díszleteket, ami azért nem szokványos baloldalinak mondott rendezvényeken. A résztvevők száma is meghaladta az ilyenkor szokásosat; Dunát lehetett volna rekeszteni velük, mondhatnám, de nem mondom, mert hamarost nyakamba varrnák az újnáci jelzőt. Mindenesetre az rögtön feltűnt, hogy a néhány bágyadtan lengedező szoci zászló mellett, a teret szinte zavarbaejtően a DK szivárvány színe uralja, ennek aztán meg is lett a maga következménye.

A rendezvény hoppmestere (Juhász) és a hungarocell újrahasznosító (Kónya) felejtős felvezetése után Bajnai volt az első komolyabban vehető előadóművész. A csillagháborús retorikát – az erő velünk van – a hallgatóság nem tudta (akarta) mire vélni, mire a szónok előkapta a már említett csőre töltött golyóstollat, mint a csendes többség fegyverét, majd egy rögtönzött rajzóra keretében a nézőkkel is elgyakoroltatta hogyan kell az ikszet a megfelelő helyre tenni. A szervezők feltehetőleg tisztában voltak azzal, hogy a megállapodás ellenére – egymást nem cseszegetjük – Gyurcsány elszabadult hajóágyúként bármire képes, ezért szándékosan felhígították a szónoklatokat; gyakorlatilag mindenki beszélhetett, akinek éppen arrafelé akadt dolga. Ez a védekezés azonban olyan hatékonynak bizonyult, mint ama bizonyos vasvilla, melyet a középkorban kolera ellen tettek ki a falu végére.

A két SZDSZ-es ex-elnök mondandója hangulatilag is megalapozta a gyurcsányi retorikát; Fletó színrelépésekor bekövetkezett az, amit D. Tóth Krisztina a fehér füst felszállta után a vatikáni Szent Péter téren vizionált: elszabadult a pokol. A hatalmas éljenzés közepette színpadra lépő, szóhoz alig jutó volt kormányfő a már megszokott teátrális prozódiával előadott beszédében hangsúlyozta a közös vezető szükségességét, követelte az ellenzéki tárgyalások újranyitását, s nem időtállónak és nem demokratikusnak címkézte az Együtt-MSZP paktumot. (Mondott persze mást is, de ha egy politikus erkölcsről, szeretetről, és az egyéni ambíciók feladásáról beszél, akkor kezdjünk gyanakodni)  „Az  összefogásról nem beszélni kell, hanem meg kell teremteni” – emelte ki.

Mesterházy Attila nem reagált a bírálatokra. A pártelnök mondandóját folyamatos füttyszó kísérte, a tömeg többször is azt skandálta: összefogást!  A politikus csak felszólalása végén próbált válaszolni az őt ért kritikákra és a tiltakozók követelésére. Szerinte a felszólalók is felelősek azért, hogy az ellenzék támogatói és pártjai nem szövetségesként, hanem ellenfélként tekintenek egymásra, kifejezetten zokon vette, hogy Gyurcsány belerondított a langymeleg szövetségbe.  (Azóta Szanyi kapitány a Facebookon a következőket írta: Eddig mérlegeltem. Most már látom, hogy döntetlen. Orbán és Gyurcsány a nemzet két legnagyobb kártevője).

Bár pontosan tudom, hogy egy ünnep a választási kampányban sosem az ünnepről szól, mégis megdöbbentő volt látni, hogy gyakorlatilag azért rángattak ki az ellenzéki pártok embereket a Műegyetem rakpartra, hogy közönség előtt is eljátszhassák ugyanazt, amit sajtóközleményeikben szoktak. Ráadásul, még csak nem is élvezik azt – Gyurcsányon kívül -, amit csinálnak; egész egyszerűen nem tudom megérteni, hogy van ember, akit ez az egész őszintén lázba hoz. Jóformán egyetlen szó nem esett arról, hogy miért, mi célból kellene megnyerni a jövő évi választásokat – ez mintha senkit nem érdekelt volna. A kétségbeesettek tömegei (?), akik még mindig odamennek az egyre látványosabban üres ellenzéki tömegrendezvényekre, egyetlen dologban nem csalódhattak: többször skandálhatták, hogy Orbán takarodj. A szónokok sem mondtak többet ennél, csak hosszabban és kevésbé frappánsan. Mesterházytól csak felcsúti Maradonára futotta ijedtében, de a hosszan sorolható dehonesztáló és személyeskedő stigmákat, az őszülő despotától a fordított Nagy Imréig (?) (copyright by Ungvár) igyekeztek hitelesen ráimádkozni a regnáló miniszterelnökre.

Ennyi történt. Továbbá néhányan, mint már említettük, ha már színpadot kaptak, felkéredzkedtek az ellenzéki együttműködés listáira. Szerdán egyetlen dolgot sikerült maradéktalanul demonstrálni: az ellenzék a jelenlegi állapotában nem a megoldás, hanem a probléma része; súlyosbítva azzal a háborús retorikával, amely baloldali blokkot, antifasiszta egységfrontot sürget. Lényegileg azonban nincs más, csak az orbántakarodj. De ez legalább sokszor elhangzott, az időjárás pedig kimondottan pazar és tüntetésbarát volt.

Szalmási Nimród

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.