Debrecen – Gyerekkorom óta nagy lelkesedéssel figyelem a téli olimpiai mozgalmat. Idén, a magyarok mellett egy ghánai fiatalembernek fogok szurkolni.
Igazándiból csak egyszer volt síléc a lábamon. Amikor katona voltam. Úgy volt hogy kap két nap jutalomszabadságot az aki indul a katonasági síversenyen.
Tíz fős volt egy csapat. Kilenc versenyző és egy tartalék. Úgy gondoltam én leszek a tartalék, azt reméltem a kilenc katonatársam biztos tud síelni. Kiderült, hogy ők is azt tervezték amit én. Nem szaporítom a szót, nagy botrány volt. Hárman már a sífutás első 5 méteren kificamitották a bokájukat, Kakukk tizedes pedig csak hátrafelé tudott haladni. Mínusz 70 méter után bírták csak lefogni. Én saccperkábé 9 méter után nekimentem egy hadnagynak és beleborultunk a hóba. Megúsztuk az egészet végül is két hónap eltávozás megvonással.
Remélem a ghánai Kwame Nkrumah-Acheampong nem töri össze magát óriásműlesiklásban. Túl nagy esélye ugyanis nincs arra, hogy dobogóra álljon. Igazándiból szafarivezető volt, ahol –ismerve Ghána éghajlatát- nem sok hóval találkozott. Néhány éve Londonba költözött és ott látott először havat és sílécet. Recepciósként dolgozott egy sícentrumban és ott kapott kedvet a téli sporthoz. Hat éve síelget és elérkezettnek látta az időt, hogy megalapítsa a Ghánai Téli Olimpiai Szövetséget. Most pedig az országot képviseli mint versenyző.
Leopárdmintás síruhában láthatjuk versenyezni, ezzel is fel akarja hívni a figyelmet a kihalás szélén álló hóleopárd-faj megmentésére. Többek között ezért is fogom lelkesedéssel nézni a lesiklásait. Biztonságos lesiklást hóleopárd!
FIGYELEM: EREDETI ELÜTÉSI ÉS HELYESIRÁSI HIBÁK.
Az FM90 Friss Rádió támogatásával.
Ő pedig írt egy búcsúlevet.
A debreceni dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete.
Az Apolló Superiort betemette a múlt. Más elképzelések vannak a belvárosi tömbbel.
Egy 22 éves férfi szenvedett sérülést.
A polgármester hétfőn este jelentette be.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.04)