Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Valló világ

| 2010. 08. 26. | 01:10:46
Debrecen – Mindaddig, míg egyesek arra is emlékeznek, milyen gatyát viselt Novák Laci a Barátok közt első részében (most az 5 ezer 307. van műsoron), addig nem kell nézőket horgászni semmiféle tévéprodukció elé.
Valló világ
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Való Világgal sem lesz ez másképp. Annyian fogják nézni, mint a nyű. Azokat, akikből most még 11 ezer van – eddig ennyi szerencsevadász jelezte, önként ott lenne a valóságshow 4. szériájában. Kolosi Péter programigazgató a témában az origónak szavát adta; a lényeget kiszűrve: szeptember 1-jén becsukják az ajtót a jelentkezők orra előtt, kezdetét veszi a paradicsom válogatása, közben pedig mindjárt kész a könnyűszerkezetes ház (a terep eleve megvolt, csak másra használták, a közmű rajta van, az engedélyezések folyamatban), a buli még 2010-ben műsorra kerül. Az RTL-es főmufti úgy nyilatkozott, a reality 80 százalékban olyan marad, amilyen volt – a maradék 20 százalék Stohl András lehet, mert a műsorvezető személyéről egyelőre nem született döntés. (Kolosi egyébként Stohlt a börtönviselt Kiefer Sutherlandhez hasonlította, mondván, a 24 sztárját sem írták ki a sorozatból, amiért a valóságban verekedett, ittasan vezetett.Mert nem hagyták volna a nézők. És hát Buci társadalmi elutasítottsága kisebb, mint ahogy a lapok írják...)

Úgy tűnik tehát, 2004-ben a Való Világot félfövésben bedugták a fagyasztóba, most pedig előkapják a konyhakész árut. A minőséget majd eldönti a néző. Az ízről felesleges beszélni: a magyar torkán minden létező falat kéjutazik. Minél ártalmasabb az áru, annál jobban (v)eszik. És annál drágább. Említett internetes orgánum elővigyázatos számmisztikája alapján a Való Világ most annyiba fog kerülni, mint egy év a Barátok köztből – vagyis másfél milliárd forintba. Hogy meddig tart majd a villakukk, azt is csak saccolni lehet: az első 3, a második 5 hónapig, a harmadik már fél évig ment – nagyon gyanús, hogy egy évre csukják be őket. Kedvezménnyel, börtönmunkával sem lehet szabadulni – az idő előtti távozáshoz is a néző kell.

Nem, nem őket sajnáljuk, hanem a körülményeket. Mert oké, hogy Amerikában mindez show és biznisz. Magyarországon viszont nagyon konkrét éhkopp: hitelmentes lakáshoz, autóhoz, egyáltalán pénzhez jutni lassan már csak úgy lehet, ha az ember mások vacsorája előtt egy kicsit leégeti magát. És valószínűleg inkább a nyereményért vadultak be mind a 11 ezren, mint a hírnévért. (Ha Molnár Anikóból indulunk ki, neki talán jobb lett volna, ha Pomázon megmarad kis ő-nek, mert – bár megjárta a Playboy-t, Amerikát és Havas kanapéját – összesen két mellre emlékszünk belőle. Hah, mondhatnánk, másnak még annyi sem jut. Ez az ő profitja a villából.

S hogy majd kiket nézhetünk? Az hamarosan eldől. A személyiségszabászat beindul. Kell egy szakadt farmeros laza, egy félprofi rúdtáncos, neki néhány rúd, egy tökéletes szépfiú, egy balhés, egy lassúvíz, egy hangoskodó-megmondó, egy cuki, egy meleg filozófus, egy vagány-amúgy komplexusos, egy szőke, és kész. Na meg kell egy olyan is, aki megnyeri. Aki mindent visz. Ilyen egyszerű. Mert legenda csak egy van.

Hopsz, az egy másik adó.

Bereczki-Csák Helga

csak.helga@civishir.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Sok debreceni gyerek kedvenc helye volt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés