Hirdetés

Helyi érték

civishir.hu

2011.11.14. 16:08

Helyi érték
Mit látnánk szívesen? (A kép illusztráció)

Debrecen – Illendő volna eldönteni, mi számít helyi értéknek. Amit a debreceniek elemi érdekből fényeznek, aminek alája nyalnak, zsigerből menedzselnek és mutatják a falusi rokonoknak. Maholnap a kínaiaknak.

Hirdetés

Hirdetés

Templomban és virágkarneválban nem ér gondolkodni! Olyan kell, ami belefér egy ateista késő délutánba is. Nem mintha a Nagytemplom nem mutatna jól történelmi és földrajzi helyén, de az istentiszteleteken kívül sokak számára csak rosszul járó óraként és madárházként üzemelő épületet vagy telibe fotózva adják közre a brosúrák, vagy a hízott főnixmadár ülepe alól, a szökkenő kútból – alternatíve. A Nagytemplom nem megy sehova, attól még a város és a reformáció jelképe marad, ha elkezdünk rajta kívül valami másnak is örülni. Sztenderd büszkeségünket, a virágkarnevált mint kikezdhetetlen debreceni világhírt pedig azért hagyjuk most ki, mert aki itt él, az tudja, legfeljebb nem hangoztatja: igazi csodája egyszer van – utána minden évben ugyanolyan. Idő múltán hajlamosak vagyunk a virágkompozíciók helyett a levizelt augusztus 21-i lábazatokat számolni.

Debrecenbe menni? Minek? Mi van ott? Semmi mást nem szabad ilyenkor válaszolni, csak azt, amit Debrecen is szeret saját magában. S hogy Debrecen mit szeret magában, szerencsére nem konferencia- és tanácsteremben, 650. évfordulón dől el, hanem a konyhában a tarhonyaleves mellett. A lelátón két nem éppen Csokonaihoz méltó indulatszó között, az ivóban, a villamoson (annak helyén), a Facebookon. Mielőtt bármit is ajánlgatni kezdünk magunkból másoknak, kellene egy szimpátiamérő bizottság, hogy a „kimarketingelt” valamihez milyen a viszonyulása a helyieknek.

Ugyanis lehetetlen eladni bármit is, ami mellett két fontos emberen kívül csak a levegő áll. Nem célunk megbántani senkit, amatőr alkotókat, hagyományőrzőket főként nem, de Debrecenben annyi felesleges rendezvény, bukott koncert és lufi-kezdeményezés van, hogy össze lehetne belőlük állítani egy Hahotát. Marginális művészeti ágakkal, félelmetesen újraértelmezett klasszikusokkal, a legkisebb falu kézműveseinek bemutatkozásával nem lehet tereket megtölteni, őszinte figyelmet fakasztani, hacsak nem erővel tették oda a közönséget. Kellenek a műhelyek, hogyne kellenének, de műhely, és nem a nagyot álmodás szintjén.

Ebből nem az következik, hogy kizárólag nemzeti rockra és magafaktorokra, dumaszínházasokra, Csernus Imrére van szükség Debrecenben (bár egyiket sem azért írom, mert igénytelen), ám ideje volna belátni, hogy pénzt és érdeklődést csak az ízlésében kielégített, motivált tömegből lehet kihúzni, amelyik pontosan érzékeli, hogy kiszolgálják, vagy sem. Lehet a kultúrdühtől nyugodtan fuldokolni, de rámondani bármilyen olyan rendezvényre, amelyiken testes tömeg van, hogy kommersz, elég bátor húzás, bár jól mutatja: nem a népagy butult le gyógyíthatatlanul, hanem a kevéske befolyásos szépérzéke fejlődött a mocsár szélén ilyen mívesre.

Kikapcsolódást, uraim, kikapcsolódást! Ha operett kell, akkor operett. Ha foci, akkor az. Ha Takács Nikolas, akkor ő. Nem a helyi nagyok kedvenceit kell idehozni, hanem a kicsikét. Ők vannak ugyanis többen.

Utoljára a Folkmásfélnapon láttunk jókedvű tömeget. Kultúra is volt, rá igény is – nehéz lenne a Hajdú táncosaira azt mondani, értéktelen konzumálás, amit művelnek. Önmagukat fülüknél és farkuknál megragadva kellene az ilyen debreceni programok mellé médiumoknak állnia. Hogy hírét vigyék a helyi értéknek. Debrecennek. De az ilyesmi nem érdekli a helyi sajtót. Pedig kocsma is volt.

Csicskákért nem kell a Való Világ végéig menni.

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.