Csodás álmot ha látni hagynak
Ingujjban, Loki-meccs után kissé rekedten beszélt a polgármester 2010. augusztus 20-án 8 percben arról, hogy jövőre (2011-ben) bizony nemhogy ő, de senki nem fog ott ülni, ahol, mert építkezés lesz a Nagyerdőn, be is terelik a karneváli menetet a belvárosba, hogy zavartalanul izzadjanak a munkások, akik majd felhúzzák 110. születésnapjára (2012-re) a focicsapat rekonstruált szentélyét, mi az hogy: székesegyházát. Ugyanerre az évre jósolt a Duna Televízió élő közvetítésében Kósa kész 4-es elkerülőt, Latinovits Színházat, megújult gyógyfürdőt, kórházat csúcsszínvonalon és nemzetközi forgalmat bonyolító repülőteret. Engem könnyű lehengerelni, ahogy arra már számos alkalommal utaltam, ahol felnőttem, ott a cefrének való összegyűjtése a kulturális program, építeni pedig legfeljebb SPAR-t szoktak. (De nem volt mindig így). Ezért van, hogy bambán nézek, ha kikel magából egy fél város, amikor plaza vagy villamosvonal épül – annak ellenére csodálkozom, hogy én is rendszeresen kiállom a magam 16 percét a dugóban a Péterfia utcán.
Nem kínozom én magam az évszámokkal: izguljanak a stadion miatt a focirajongók (egyszer úgyis lesz), és vigasztalódjanak azzal, hogy annyira zöldre tervezik, lehet, hogy már most is ott van, csak beleolvadt a környezetbe. Aki elkerülőt akar látni, mehet Miskolcig, de hogy a Latinovits Színházban játszani is fognak jövőre? Óvatos volt a polgármester, nem mondta, hogy kik. Az is lehet, utcagyerekek. A csúcskórház talán még belefér, csak a csúcson kívül maradjon benne lehetőség szerint orvos is. A gyógyfürdő annyira (még) nem érint, de azt tudom, hogy ha Burgaszba akarnék repülni, Debrecenből megtehetem. Szezonban.
Amihez az ember hozzáér, az elcsúszhat, megkéshet, változhat, akár össze is dőlhet. Nem a mézesmadzag húzogatásával van a baj. Mert hogy semmi nem történik ebben a városban, az rosszindulatú túlzás, az ahogyról pedig tudomást se vegyünk, szól elég újságcikk Kósa Lajosról. Most pont nem róla van szó, hanem arról a dühösen lobogó várakozásról és újkeresésről, ami – hála Istennek – annyira jellemző a debreceniekre. Lelkesedni nem tudnak ugyan se civilizáltan, se látványosan, de aki hosszabb távon itt él, meghatva és büszkén magáévá tesz értékeket, amik kifejezetten itteniek. Például, hogy még mindig jobb hatásfokkal lehet tervezni, és bízni a jövőben, mint máshol.
Az ígérgetés nem az ember hétfő reggeli hangulata, hite, szavazata, hanem az álma ellen való. Ami mindösszesen annyi, hogy a gyerekeinek Debrecen ne a hely legyen, ahol élni kell, hanem ahol érdemes.
A Duna idén is élőben közvetíti a karnevált. A polgármester biztosan újra szólni fog Szent István ünnepén. Ha bármilyen tervéről kérdezik, mondjon csak annyit, hogy lehet. És akkor békésen álmodjuk tovább a mi Debrecenünket. Az elmúlt 650 évnek sikerült.
A tavalyi videó megtekinthető IDE KATTINTVA!
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
