Cigánymunka
Ha a televíziós reklámok alapján kellene részt venni a népszámláláson, szereplésem előtt mindenképpen jól hallhatóan körberöhögném ezt az országot. A modernitás jegyében már interneten is fel lehet adni magunkat – hogy helló, itt vagyunk, magyarországi magyarok a svájci frank súlya alatti nyomvályúban, vezetékes vízzel, élve született gyerekkel, többnyire gyalog közlekedve és két hét alatt nem tudnánk munkahelyet váltani (ez mind kérdés!) –, aminek propagálására három reklámfilmet készíttetek. Valakik. Bizonyára pénzért. Az egyikben egy kurva nyit ajtót munkaruhában, mondja, nem ér rá; a másikban egy focizó kisfiú anyja szól ki a konyhából, hogy őt ne számolja senki, majd elküldi magát online, a harmadikban pedig egy japán paraszt(!) utal ugyanerre néhány füzér paprika és fokhagyma alól. Jó, ezzel a sík hülyék közül egy tucatot (megrendelőtől a kivitelezőig) már meg is számoltunk, le vannak tudva.
De itt vannak azok, akiknek nincs fogalma a hálóról. Hozzájuk kérdezőbiztosok mennek. Tollal, papírral, lelkük parazsával és az adatvédelmi ombudsman távolról is vigyázó szemével. Megint jönnek, kopogtatnak, 10 éve jöttek utoljára, hát ne nyavalyogjunk azon, hogy 19 milliárdba és 1 millió A/4-es oldalba kerül ez az indiszkrét kis excel-táblázat nekünk (elszarnánk azt másra is, meg el is szarják helyettünk másra). Fontos munka a kérdezőbiztosé: nem úgy van az, hogy csak ikszelni kell – konfliktust kezelni ugyanúgy. Harapós kutyák, büdös szájak, kávéba beledöglött legyek kíméljenek.
Ha nem is országos irányelv, de 2011-ben már cigány kérdezőbiztosok is lesznek. Fauszt Zoltán aljegyző úr arról tájékoztatott, Debrecenben is. Nagyon helyes! Elnézést, miért ne lennének? Az viszont titok, hogy hányan és hol róják majd az utcákat. Nem meglepő, elsősorban azért van rájuk szükség, mert a romák jobban bíznak a romában, mint a magyarban. Ezt nem én találtam ki, hanem Setét Jenő, a Sokszínű Magyarország (mennyi árnyalat!) kampányának koordinátora nyilatkozta a Népszabadságnak. Vagyis: egy cigány sokkal inkább bevallja egy cigánynak, hogy cigány. Az pedig, hogy kiderüljön, hányan vannak valójában, nemzeti érdek. Így sokkal nyugodtabb lélekkel és élesebb rálátással lehet majd cigányozni (nagy igény van rá...), plusz szó van róla, a jövőben a romák lélekszámához kötnék, lehet-e helyben képviseletük. Nem mellesleg létezik forrás, amit az Unió csak akkor ad, ha adott településen elég a cigány. Elébe megyek a rossz szóviccnek: mármint elegendő.
Annak okán, hogy van település, ahol egészen egyértelműen kijelentették: nem kérnek a cigány kérdezőbiztosokból, az aljegyzőtől azt is kérdeztem, (miután magamban megdicsértem lapos városunkat, hogy egyáltalán lesznek, mert ez mégiscsak igazi munka), hányan lesznek Debrecenben, de azt a választ kaptam: ez érzékeny személyes adat. Akkor most hogy is állunk? Lobbiznak értük, hogy cigányok legyenek, mert igazi valójukban azok, közben meg adatvédelemmel takargatjuk azt, ami kiveri a szemünket?
Megmondom én, mi az érzékeny adat! Az, hogy 2001-ben 10,19 millióan voltunk (magyar, bolgár, cigány, zsidó, maffiózó, hentes, börtönőr; mindenki együtt), és nem ennyien, de mi már sosem leszünk elegen se semmihez.. Az az érzékeny adat, hogy ha egymás mellé tesszük a lakosság 10 évvel ezelőtti és majd a mostani, október 1-jén kezdődő számlálásának papír lepedőjét, nem azt mutatja, hogy a döntő többségnek jobb lenne a sorsa, hanem azt, hogy sokkal rosszabb. Én ebben mérném egy ország sikerét, és abban, hogy élhetek-e akként, aki vagyok. Például szülhetek-e annyit, amennyit szívem szerint akarnék.
Itt, nálunk a cigánymunkát nem mindig a cigányok végzik. Vagy nem csak ők.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
