Hirdetés

Azt nektek, stadiont!

civishir.hu

2012.05.05. 00:06

Azt nektek, stadiont!
(Fotó: Kaltenecker Krisztián)

Debrecen – Ide lőjetek, utálom a focit. Széttöredezik a játék, sokan vannak, unalmas. Idegesít a rengeteg szotyihéj, a térdig érő zokni. Szurkolónak születni kell. De láttam, amit láttam.

Hirdetés

Hirdetés

Ahol felnőttem, szó szerint faluvégi csapat játszott egy olyan pályán, amin nem mutatkozott 10 négyzetméter egyenletes talaj. Pénz még úgy se. Mivel a Habselyem gyárba három műszakban járó anyukák éjjel varrták a mezt maradék műszálból, eleve kizárt volt, hogy két ugyanolyan készüljön; de volt cserébe rajtuk két egyforma szám... Kispad úgy lett, hogy a fiúk ellopták hozzá a sárga hullámpalából szerelt buszmegállót (egyben); nem hitték, hogy valaha fel fog tűnni valakinek. Oldalán két felirat fekete festékszóróval: I Love Sátán és Beatrice. Öltöző? Milyen öltöző? Hónalj paskoláshoz víz egy rozsdás csillében (abban tolták kifelé a szenet a bányából). Mégis minden vasárnap délután 4-kor megfújták a sípot, ha szezon volt. Az edző, a polgármester és az iskolaigazgató ugyanaz a személy. Orvos, gyúró, labdaszedő a tornatanár. A szurkolótábor nagyjából nagyapámból és a cimboráiból állt, akik gyűlölték a vasárnapi ebéd utáni cseszegetést (ülj arrébb, reggel óta főzök, halkítsd le, vidd ki, könnyű neked, azon a csonton még van hús, mit pocsékolsz?), inkább leléptek otthonról. Büfé híján zsebből tolták a „kéddecit”, műanyag neccben lóbálták a homoki bort (hirtelenrózsaszín félszáraz, vöö). Akkor azt hittem, ez a foci.

Aztán az első debreceni bajnokavatáson úgy tűnt, hogy mégsem ez. Mert olyat sosem láttam korábban. Sándor Tamásék nagyobbra nőttek a téren, mint Kossuth. Meghajlott a díszburkolat a respekttől, eltűntek az árnyékok és az embert magával ragadta valami kibogozhatatlan üdv vagy derű, amitől azt érzi, hogy két centivel megemelkedik a mellkasa – és úgy is marad. Ott és akkor a falevélen ülő cserebogár, de a kóbor kutya fenekében a kaka is lokista volt.

Be kellett jönnie ahhoz a sportnak az erdőből a belvárosba, hogy elhangozzék: lesz stadion. Új. Parádé volt, népünnepély, aminek emelkedett pillanataiban még a politikus is haver, szavahihető valaki, aki a torkán kijövő ígéretét piros-fehér sálba csomagolta. Megvan még az a sál? Mert az ígéret még megvan. Le is rajzolták. Nézzük hát a terveket! Jó nagy befőttes üveg ez, hé! Körülötte mintha egy bátor kozmetikus kísérletezne valami alternatív menyasszonyon. Merész, vérbő, szokatlan és eredeti! De egyébként mit is lehet egy látványtervre mondani? Cuki. Akár egy 20 hetes magzat a 4D-s utrahangon. Elhiszem, csak már jönne ki. Addig találgatunk.

Most így állunk: ebbe a nagy találgatásba bespirálozott a kétség. Ha már  a Loki-imádók is legyintenek, akkor nagy a baj: ló*aszt, porhintés, majd 2038-ban. Az idővel már becsapták őket. Egyszer. Arra azt mondták, oké. Másodszor is. Akkor már azt mondták: lúzer. Harmadszor már nem figyelnek, negyedszer pedig keresnek ők is egy faluvéget. Ahol nincs infrastruktúra, nem ígérnek nekik semmit, de azt legalább megkapják.

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.