Az új lengyel filmből a magyarok is okulhatnak
Egy ideje már elérhető a Netflixen A lengyel Hüakinthosz (Hiacynt, 2021), ami az 1980-as évek Lengyelországában játszódik, pontosabban Varsóban, és az ottani melegközösségben történt gyilkosságokról szól. Többször előfordult már, hogy amikor egy közép-kelet-európai filmet nézünk, akkor egyfajta rádöbbenést érzünk, hogy ez akár Magyarországon is játszódhatna. A lengyel Hüakinthoszban is felfedezhetünk ismerős elemeket, ráadásul most már az is elmondható, hogy egy magyar alkotáshoz is tudjuk hasonlítani, A martfűi rémhez (2016).
Azonban sokkal inkább eszünkbe juthat A lengyel Hüakinthoszról a Portyán című film (Cruising, 1980), ami igazi botrányfilmnek számított akkoriban. Ebben az Al Pacino alakította zsaru egy New York-i melegközösségbe épül be, mivel egy meleg áldozatokat szedő sorozatgyilkos garázdálkodik a környéken. A lengyel Hüakinthosz alaphelyzete hasonlít a Portyánhoz, de természetesen a lengyel alkotás egy, a maga jogán megálló erős dráma.
A film arról szól, hogy egy nyomozó, Robert (Tomasz Zietek) nincs megelégedve az egyik gyilkosság utáni nyomozással, ezért saját szakállára nyomozni kezd. Beépül a melegközösségbe, ahol rá kell döbbennie, a szálak egyre kuszábbak, és egyre magasabbra vezetnek.
A lengyel Hüakinthosz több műfajt és vállalást egyesít. Történelmi hátteréből adódóan remekül mutat rá a diktatorikus rezsim visszásságaira: ügyek eltusolása, ranglétrán való feljutás protekcióval, valamint az emberi jogok tiprása bizonyos csoportok tekintetében. Miközben Robert folyamatosan szembesül a rendszer morális csődjével, élvezhetné is azt, mivel apja, Edward (Marek Kalita), a rendőrfőnök segítségével még a tiszti iskolába is bejut.
A fiatal nyomozó azonban nem kér ebből, helyette megpróbálja megőrizni integritását, és igazságot szolgáltatni. Robert karakterdrámája klisének is hathat, mivel számos alkalommal láthattuk az elnyomó rendszer és a kisember küzdelmét, azonban a film mégsem válik sablonossá. Mivel a rendező, Piotr Domalewski jó érzékkel vezényel le egyszerre egy krimit, valamint egy – az 1970-es évek Amerikájában megszülető alműfajt – paranoiathrillert.
Amíg a krimi része folyamatosan fenntartja a figyelmet, hiszen egyre több gyilkosság, és egyre kuszább szálak tárulnak Robert elé, addig ezzel párhuzamosan a rendező egyre kiválóbban festi fel egy elnyomó rendszer képét, amiben senki nem bízhat meg senkiben. A film fő szála mégis Robert identitásválsága, aki beépülve a helyi melegközösségbe kénytelen újraértékelni mindazt, amit a rendszerről, az apjáról, a barátnőjéről, de leginkább saját magáról gondolt.
A lengyel Hüakinthosz erőssége, hogy a melegközösséget mint elnyomott kisebbséget sem idealistának mutatja, mert a rendszerszintű bizalmatlanság ide is beférkőzik. Robert Arekkel, a fiatal meleg egyetemistával kerül baráti kapcsolatba, de az ő kapcsolatukat is állandó jelleggel áthatja ez a légkör. Ez a fullasztó, bizalmatlan közeg teszi kiemelkedővé a filmet, bár mint krimi sem vall kudarcot. Utóbbiként nézve talán azt lehet felróni, hogy kevésbé látható át, mégis milyen események zajlottak, mert nem igazán visz be a politika sűrűjébe a rendező.
A lengyel Hüakinthosz egyébiránt valós eseményeket dolgoz fel, az úgynevezett Jácint-hadművelet részleteibe enged betekintést, ami 1985 és 1987 között zajlott Lengyelországban. (Az alkotás címe egyébiránt önmagában beszédes. Hüakinthosz Apollón kedvese volt, akit a görög isten egy véletlen folytán megölt. A görög mitológia szerint ezután Hüakinthosz véréből fakadt a jácint virága. Nem véletlenül nevezik a filmben a melegeket jácintosoknak). Ez alatt az időszak alatt több ezer homoszexuálist vettek nyilvántartásba. Domalewski filmje szerint ez nem is a HIV-vírus terjedésére adott reakció volt – sokkal inkább rendszerszintű félelemkeltés a hatalom részéről. A rendező rámutat, hogy a gyilkosságok valójában ennek az elnyomással járó hatalmi berendezkedésnek csak a tünetei.
A film remekül olvasztja be ezt a politikai látleletet egy krimibe és egy erőteljes paranoiathrillerbe, miközben érvényes fejlődéstörténetet végig visz Robert karakterén keresztül. Előbbi kettő izgalmasan csavarodik egymásba, mert miközben gyilkosságok, fordulatok követik egymást, addig a paranoia érzete egyre erőteljesebben jelenik meg a filmben. Emellett érdemes kiemelni a pazar operatőri munkát, ami rendkívül autentikusan jeleníti meg a közeget. A lepukkant sikátorok, a neonfények világítása, az omladozó épületek, a szobabelsők képei lenyűgözően teremtik meg az akkori Lengyelországi zord és fullasztó világát.
A lengyel Hüakinthosz a nyitott befejezésében sem hazudtolja meg önmagát, így aki megnyugtató végre számít, az csalódni fog. Ehelyett a filmet bátran merem ajánlani mindazoknak, akik szeretik a politikai krimiket, és akik szeretik az olyan alkotásokat, amelyek merészen mernek szembenézni a saját országuk múltjával. Ebből a filmből a magyarok is okulhatnak.
Gaál Csaba
