Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vízipók-csodapók moziba megy!

| 2019. 02. 16. | 11:01:00
Digitálisan felújították
Vízipók-csodapók moziba megy!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tavasztól lesz látható a mozikban a Vízipók-csodapók című egész estés rajzfilm digitálisan felújított változata.

A televízióból több generáció által ismert rajzfilmsorozat alapján készült egész estés film a víz alatti rovarok és kisállatok világát mutatja be játékos, mesés, ismeretterjesztő formában, miközben a természet szeretetére és a környezet védelmére is tanít. – Annak idején az egészestés változatnak több mint egymillió nézője volt, és amikor megnéztem a filmet, úgy tapasztaltam, hogy nem elavult és érdemes újranézni. Annál is inkább, mert az élő víz védelméről is szól, és ma is fontos, hogy odafigyeljünk a természetes vízállományunkra – mondta Mikulás Ferenc, aki a film készítésében már a kezdetektől részt vett. 

A Vízipók-csodapók 1978-ban bemutatott első évada a gyerekek mellett a felnőttek körében is nagy sikert aratott, később 45 országban vásárolták meg a forgalmazási jogokat. Ezt követően merült fel az ötlet, hogy készüljön a sorozatból egy egész estés animációs film is. 

A Szombati Szabó Csaba, Szabó Szabolcs és Haui József által rendezett  film digitális felújítása több mint fél éven át tartott, kockánként távolították el az egyenetlenségeket, festékhibákat és a színeket is felfrissítették. – A felújítás után szebb lett a film, mint eredeti formájában – emelte ki Mikulás Ferenc producer, hozzátéve, hogy a restaurálást a Nemzeti Kulturális Alap 4 millió forinttal, a Magyar Nemzeti Bank pedig 6 millió forinttal támogatta.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Egy rendőr tanúvallomása: Magyar Péter újabb posztjában Deutsch Tamásról ír
Egy rendőr tanúvallomása: Magyar Péter újabb posztjában Deutsch Tamásról ír
A Fidesz EP-listavezetője többször is kábítószer hatása alatt állhatott – ez derül ki a leírtakból.
Hirdetés
Hirdetés
Völner-Schadl-ügy: megszólalt az ügyészség
Völner-Schadl-ügy: megszólalt az ügyészség
Hangsúlyozzák, nem lettek tények kihúzva a vádiratból.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés