Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vettelé a győzelem, oda lett Alonso tetemes előnye!

| 2012. 10. 07. | 11:46:06
A spanyol a legelején kiesett, így négy pontra csökkent az előnye.
Vettelé a győzelem, oda lett Alonso tetemes előnye!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Japán Nagydíjat, az autós gyorsasági-világbajnokság idei tizenötödik versenyét. A vb-címvédő Vettel mögött a brazil Felipe Massa (Ferrari) lett a második és a hazai közönség előtt szereplő Kobajasi Kamui (Sauber) pedig a harmadik.

A német autóversenyző rajt-cél győzelmet aratott a szuzukai pályán és négy pontra közelítette meg Fernando Alonsót a pontversenyben. A Ferrari spanyol éllovasa a rajt után defekt miatt kiesett.  A rajt után a finn Kimi Räikkönen (Lotus) hátulról megkoccantotta az ötödik helyről startoló Alonso Ferrarijának hátsó kerekét, a spanyol pilóta kicsúszott a pályáról, majd próbált visszajönni, de defektet (is) kapott és ezzel számára véget ért a Japán GP.

Vettel végig nagyon biztonságosan és gyorsan vezetett, így üldözői megközelíteni sem tudták. A második pozícióért ugyanakkor nagy harc alakult ki: Massa, aki a középmezőnyből startolt, óriási bravúrral a 18. körben felküzdötte magát a második helyre, s ezt követően a célig meg tudta tartani pozícióját. Kobajasi szintén remekül versenyzett, ugyan a brit Jenson Button (McLaren) keményen üldözőbe vette, de nem tudta befogni a japánt, aki pályafutása legjobb eredményét érte el a hazai publikum óriási üdvrivalgása közepette.

A kétszeres világbajnok Vettel idei harmadik, pályafutását tekintve pedig a 24. futamgyőzelmét szerezte meg. Vettel 2009 és 2010 után harmadjára győzött Szuzukában.

A világbajnokságból még öt futam van hátra. Következik: Koreai Nagydíj, október 14., 8 óra (magyar idő szerint).

Az állás:
1. Alonso 194 pont
2. Vettel 190 pont
3. Kimi Räikkönen 157
4. Lewis Hamilton 152
5 Mark Webber 134
6. Jenson Button 131

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kihallgatták Varga Juditot
Kihallgatták Varga Juditot
A volt igazságügyi miniszter a Központi Nyomozó Főügyészségen járt.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb utca aszfaltozásával folytatódik az útépítés Bárándon
Újabb utca aszfaltozásával folytatódik az útépítés Bárándon
Az olcsóbb konstrukció további útépítéseket tesz lehetővé.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés