Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Heti négy meccsre nő a sporttévé NB I-es kínálata!

| 2010. 05. 27. | 14:24:27
Debrecen – Hetente négy mérkőzést közvetít majd élőben a Sport TV a labdarúgó NB I 2010/11-es idényében. A Lokinak már eddig is szinte minden meccsét láthattuk, ezután pedig tutira nem maradunk le semmiről.
Heti négy meccsre nő a sporttévé NB I-es kínálata!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője elmondta, az élvonalbeli bajnokság összecsapásaiból az idén indult SportM csatornán is sugároznak majd hetente egyet, a többi találkozót pedig a Sport1-en és a Sport2-n láthatják a nézők. Az időpontok változatlanok maradnak, szombaton és vasárnap is 17.30 és 20 órakor kezdődnek a közvetítések. 

Máté bejelentette, hogy a magyar válogatott mérkőzéseire 2012-ig kizárólagos közvetítői jogot szerzett Sport TV rangos elismerésben részesült, a szakmai zsűri ugyanis a Sport1-et és a Sport2-t az idén Szuperbrands-díjjal jutalmazta. "Ahogyan azt korábban már elmondtuk, a nemzeti csapat szombati, németek elleni, valamint a jövő szombaton Hollandiában sorra kerülő barátságos találkozói előtt egyórás felvezető műsort sugárzunk. Akár az is előfordulhat, hogy a nézők ezen a két mérkőzésen a június 11-én kezdődő dél-afrikai világbajnokság győztesét láthatják" - nyilatkozta a főszerkesztő.

Elhangzott, hogy az eddigiekhez hasonlóan a közvetítések során Nyilasi Tibor, a korábbi sokszoros válogatott futballista, valamint a négyszer a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl Sándor működik közre szakkommentátorként.

Szekeres Tamás, a magyar válogatott technikai igazgatója elmondta, a szombati mérkőzés után a csapat tagjai szerdán találkoznak a repülőtéren, s a jövő hétvégi újabb meccs előtt három napig Hollandiában edzenek.

"Az már biztos, hogy augusztus 11-én újabb barátságos találkozót játszik a nemzeti alakulat, az ellenfélről ugyanakkor csak annyit mondhatok, hogy hatalmas szenzáció lesz" - tette hozzá Szekeres.

Forrás: MTI

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gasztronómiai rendezvény színesíti a hortobágyi kihajtási ünnepet
Gasztronómiai rendezvény színesíti a hortobágyi kihajtási ünnepet
Az eseményhez a vármegyei önkormányzat is csatlakozik.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Földutakat aszfaltoznak Görbeházán
Fővárosi cég végzi a kivitelezést.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Komoly vevő van a vármegyei napilap debreceni székházára
Április végén lezárulhat az adásvétel.
Felszállt a első isztambuli járat Debrecenből
A török város kelet és a nyugat különleges ötvözete.
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Párizsi olimpia: a franciák ellen kezd a női kézilabda-válogatott
Párizsi olimpia: a franciák ellen kezd a női kézilabda-válogatott
A férfiak pedig először Egyiptommal csapnak össze.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Hirdetés
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!
Felmérés: miben fejlődhetnének az autósiskolák?
Felmérés: miben fejlődhetnének az autósiskolák?
Már több mint 250-en rögzítették a véleményüket – április végéig még te is megteheted!