Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Futsalünnep Debrecenben

| 2009. 09. 24. | 20:34:19
Debrecen – A Kölcsey Központban ünnepélyes keretek között kisorsolták a jövő januári, Budapesten és Debrecenben megrendezendő futsal Európa-bajnokság csoportbeosztását. + Képgaléria
Futsalünnep Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A döntőben az első körben a csapatok négy hármas csoportban játszanak, válogatottunk Csehország és Azerbajdzsán társaságában az A-csoportba került.

A sorsolás előtt Kisteleki István, az MLSZ elnöke mondott beszédet. A szövetség elsőszámú vezetője méltatta az UEFA, az MLSZ és Debrecen városának együttműködését, utalt a DVSC-TEVA közelmúltban elért nemzetközi sikereire, s rámutatott: a gárda eredményei is bizonyítják, hogy labdarúgásban nincs lehetetlen. Kisteleki István biztosította a helyszínen tartózkodó UEFA-vezetőket és a válogatottak képviselőit, hogy az Európa-bajnokság előkészítésével kapcsolatban az előttünk álló időszakban is hasonlóan magas színvonalú munka zajlik majd.

A sorsoláson részt vett György Ádám zongoraművész, a fiatal tehetség mutatta be az Eb hivatalos, F50 nevet viselő labdáját is, amelyet az adidas magyar nemzeti színekkel látott el. György Ádám munkáját Giorgio Marchetti, az UEFA futsal-versenyigazgatója és Michael Salzer, a nemzeti válogatottak rendezvényeinek az igazgatója segítette a sorsolás során.

Az A- és a C-csoport Budapesten, a Papp László Arénában, a másik kettő Debrecenben, a Főnix Csarnokban vívja csoportmeccseit. A triók első két helyezettjei jutnak a negyeddöntőkbe, amelyeket január 25-én és 26-án rendeznek. Az elődöntőkre január 28-án kerül sor Debrecenben, míg a döntőt január 30-án, szintén Debrecenben játsszák. A mieink január 19-én Azerbajdzsán ellen kezdenek, 23-án pedig Csehország ellen lépnek parkettre a Papp László Sportarénában.

A sorsolással nincs vége a mai eseményeknek, 20.30-kor a január 30-i döntőnek is helyt adó Debrecen városának vezetői adnak díszvacsorát, amelyen az MLSZ vezérkara mellett az európai futsal társadalom elitje is részt vesz.

A 2010-es futsal Eb csoportbeosztása:

A-csoport
Magyarország
Csehország
Azerbajdzsán

B-csoport
Olaszország
Ukrajna
Belgium

C-csoport
Oroszország
Szerbia
Szlovénia

D-csoport
Spanyolország
Portugália
Fehéroroszország

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés