Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Belek elment egynek

| 2010. 02. 12. | 11:48:01
Debrecen – Korán reggel elindult Belekből a DVSC futballcsapata, és korán délután haza is ér. Nincs pihenő az edzőtábor után, mert szombaton és vasárnap is edzést vezényel a mester.
Belek elment egynek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere a dvsc.hu-nak nyilatkozva elmondta, hogy az eltervezett munkát sikerült elvégezni, annak ellenére is, hogy az időjárás tört némi borsot az orruk alá. A felkészülés sikeréről, majd a tavaszi szereplés árulkodik, addig erről nincs értelme értekezni – szögezte le Herczeg edző.

A Loki négy edzőmeccsen tesztelhetett az orosz Novoszibirszkkel 1–1-es döntetlent vívott, a szlovén Kopertől 1–0-ras kikapott, míg a bosnyák Slavia Sarajevót (3–0) és a bolgár Lokomotív Szófiát (4–1) megverte. Ezeken a meccseken természetesen nem az eredmény volt mérvadó a szakmai stáb számára, hiszen igencsak felforgatott csapattal állt ki a Loki, éppen azért, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon.

Herczeg András a Loki-honlapnak nyilatkozva elmondta, hogy összeállt már a fejében a kezdő, de csak nagyjából. Szerencsére a keret erős, és remélhetőleg az egyes posztokért zajló konkurenciaharc a csapat játékerején lendít nagyot a tavaszi meneteléskor. Herczeg szerint mindig az játszik majd, aki a legjobb formában van, mert a Loki érdeke ezt kívánja.

Az időjárási körülmények még közel sem nevezhetők futballra alkalmasnak, de az MLSZ illetékesei úgy határoztak, hogy a jövő hét végén kezdődik a futballtavasz. Ha az égiek is úgy akarják, akkor február 19-én, pénteken a Diósgyőr debreceni vendégjátékával megkezdődik a labdarúgó Soproni Liga tavaszi idénye.

A Soproni Liga állása:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debrecen „egyik legszebb és legcsendesebb” városrészén aszfaltoztak
Debrecen „egyik legszebb és legcsendesebb” városrészén aszfaltoztak
Fontos útvonalon fejlesztették, hiszen ez az utca vezet az orvosi rendelőhöz.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb üzemanyagárstop jöhet
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.