Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Magyar termés a boksz EB-n: arany, ezüst, bronz

| 2010. 06. 13. | 13:02:38
Bacskai Balázs (69 kg) tíz év után szerzett újra magyar aranyat Eb-n! A hajdúságiak első, illetve második fordulós veresége minket nem tölt el büszkeséggel, de ettől még magyar szempontból sikeres volt a moszkvai ökölvívó Európa-bajnokság.
Magyar termés a boksz EB-n: arany, ezüst, bronz
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

"Elégedett vagyok a csapattal, amely egyértelműen a várakozásokon felül szerepelt, két érmet vártunk és még két pontszerzőt, ezzel szemben három dobogósunk volt, s még két emberünk a nyolc között" - nyilatkozta az MTI-nek Kovács László szövetségi kapitány vasárnap reggel, a moszkvai ökölvívó Európa-bajnokság fináléinak másnapján.

Az oroszországi torna régen nem látott sikereket hozott, mivel bár két éve Liverpoolban, az olimpiát követő kontinenstornán négy érmese volt a csapatnak, most egy nagyobb és erősebb mezőnyben gyűjtött az együttes három medált, ráadásul Bacskai Balázs (69 kg) tíz év után szerzett újra magyar aranyat Eb-n.

"Ez egy kemény Eb volt, s természetesen ahogy haladtak előre legjobbjaink, úgy lettek egyre nehezebbek a riválisok. Külön örömteli, hogy mind Balázs, mind pedig a végül ezüstérmes Káté Gyula is végig jól bírta, s bőven maradt tartalékuk a végére is" - mondta a szakvezető.

Az edzői stáb videón már újra megnézte mindkét magyar fináléját, s Bacskai Alexis Vastine elleni 12-1-re megnyert meccse újra lenyűgözte őket, Káté (64 kg) örmény Gracsja Dzsavahjannal szembeni 3-2-re elveszített fináléjának elemzése során pedig némileg módosították a mérkőzés utáni véleményüket: "A találkozót követően úgy éreztük, Gyulánál egy picit jobb volt az örmény, még ha végig menekült is, most azonban egyértelműen szorosabbnak láttuk a meccset. Az első menetben az örmény 1-0-ás vezetésénél egyértelműen mindketten találtak, míg a második pontjánál Káté talált tisztán, ráadásul legalább még két-három tisztát nem nyomtak be nekünk. Márpedig ezt a meccset alapvetően meghatározta, hogy egy ponttal szinte végig vezetett Dzsavahjan, s Gyulának kellett menni utána - mondta Kovács László. - Balázs gyönyörűen megoldotta a meccset, szépen betartotta a taktikát, nagyon magabiztos volt. Nem szabad elfelejteni, hogy az volt az ötödik meccse és mind fejben, mind fizikálisan, mind taktikailag tökéletes állapotban volt."

A torna harmadik magyar érmeséről, a harmadik helyen végzett Darmos Józsefről (91 kg) is elégedetten beszélt a kapitány, aki a legnagyobb csalódásnak az olimpiai ötödik Szellő Imre első fordulós vereségét nevezte.

"Most örülünk, de mától elkezdődik a felkészülés a jövő szeptemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra" - zárta értékelését a tréner. Elégedett volt Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke is. "Nagyon boldog vagyok, itt mindenki gratulált a teljesítményünkhöz. Óriási eredmény ez, s nagyon fontos volt a számunkra. Az értékét külön emeli, hogy régen látott erős mezőnyben tudtunk eredményesek lenni, azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy úgy tartozunk a legjobbakhoz, hogy a költségvetésünk, a lehetőségeink arányosan a legrosszabbak között van a kontinensen" - mondta a szövetség első embere.

MTI

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés