Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Régi-új csapat indul a női kézilabda NB I-ben!

| 2010. 07. 16. | 17:09:23
Debrecen – A Hódmezővásárhelyi NKC nem tudja pótolni a nevezési hiányosságait, így a Magyar Kézilabda Szövetség vezetése a tolnai megyeszékhely csapatát kérte fel az élvonalbeli szereplésre.
Régi-új csapat indul a női kézilabda NB I-ben!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

– Ma reggel hozta meg a döntést a szövetség elnökségi hatáskörrel rendelkező ad hoc bizottsága, amelynek az első embere Katona Sándor, a versenybizottság igazgatója – nyilatkozta Sinka László, a szövetség elnöke a teol.hu-nak. – Örülünk annak, hogy hosszú idő után ismét NB I-es csapata lesz Szekszárdnak, a régiónak. Korábban is jó élményeink, érzéseink voltak a klubbal kapcsolatban. A versenykiírás feltételeit kell teljesítenie az egyesületnek, pótolni kell néhány dokumentumot, illetve a nevezési díjat kell kiegészíteni, ami nem nagy összeg. Az UKSE már korábban jelezte indulási szándékát – nyugodtak vagyunk, hiszen az egyesület mind szakmailag, mind anyagilag megfelel a kritériumoknak.

A nyitófordulóban, szeptember ötödikén a BL-elődöntős, bajnoki címvédő és kupagyőztes, világsztárokkal felálló Győri Audi ETO KC-t fogadja az UKSE Szekszárd. A sors véletlenszerűsége, hogy aSzekszárdon tíz évvel ezelőtt játszottak utoljára élvonalbeli meccset, az ellenfél pedig pont a Győr csapata volt. Akkor tizedik, bennmaradó helyen végeztek ugyan a szekszárdiak, de elfogyott a pénz…

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán Viktor: Magyarországnak ki kell tartania
Orbán Viktor: Magyarországnak ki kell tartania
Magyarország egyik fél oldalán sem avatkozik be a háborúba - mondta.
Hirdetés
Hirdetés
Szexuális erőszak a Blaháné utcán: tagad az egyik vádlott
Szexuális erőszak a Blaháné utcán: tagad az egyik vádlott
Hencidáról érkezett a két férfi Debrecenbe szórakozni...
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.