Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Behódolt a Csaba a Hódosban

| 2010. 01. 22. | 20:19:29
Debrecen – Továbbra is őrzi idei veretlenségét a DVSC női kézilabdacsapata, mely pénteken este az ősi rivális Békéscsaba skalpját is begyűjtötte, és megerősítette második helyét a tabellán.
Behódolt a Csaba a Hódosban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Régen láttunk akkora „ámokfutást”, mint ahogyan kezdtek a csaptok a rangadón. Debreceni szempontból semmi örömünket nem leltük benne, mert öt perc után 0-3 állt az eredményjelzőn, és ez a részidő adta meg az alaphangot az első játékrészre.

A Loki nagyot küzdött, de nem haladt előre, vagy legalábbis nyögvenyelősen. Ennek az volt az oka, hogy eladott labdákból idénycsúcsra törekedett a hazai együttes. Negyedóra játék után sikerült utolérni a Csabát (5-5), de ez nem hatott nyugtatólag a lányainkra, mert öt perc után megint hárommal ment a Mátéfi-gárda (20. p.: 6-9). Bakó Botond ekkor kért időt, s mondta, hogy „Nyugi, csajok!”

Tudjuk be ennek a „szakmai” utasításnak azt, hogy némileg megváltozott a játék képe, és nagy küzdelem árán a DVSC fordítani tudott (12-13), a szünetben mindenesetre szerényebb arcokat lehetett látni a Hódos büféjében, mint a meccs előtt.

A felek hűek maradtak önmagukhoz, és a szünet után is nagyot rohantak. Annyival több sikerélményünk volt ezúttal, hogy a Csaba futott az eredmény után (37. perc: 17-15). Amikor Mörtel lába egy ütközést követően csúnyán aláfordult, megfagyott a vér a szurkolókban. Az addig remekül játszó átlövő hosszú perceken át feküdt a földön, és csak reméltük, hogy nincs komolyabb baj.

A meccs pörgött tovább: Bogdanovics parádés találatai vitték előre a Lokit, és elhúztunk 20-16-ra. Amikor már örülni kezdtünk, kettős emberhátrányba került a Bakó-gárda, és hármat berámolt Triffa kapujába a viharsarki lila együttes (45. p.: 20-19). Ádáz küzdelem zajlott a pályán, és feljavulni látszott a DVSC védekezése, még úgy is, hogy rendre emberhátrányba kerültek Bulathék.

Tíz perccel a vége előtt (22-19) megnyugtató előnnyel vezetett a Loki, de nem dőlhettünk hátra, még akkor sem, amikor Juhász balszélsőként átlövésből növelte négyre az előnyt. A Loki B-közép parádés szurkolása közepette innen már nem veszíthetünk! – ez a gondolat erősítette a győzelembe vetett hitünket, és lélektani szempontból a meccs ekkor eldőlt.

A végén már örömjátékot láthatott a nagyérdemű, és már csak az volt a kérdés, hogy négynél többel nyer-e a Loki, mint amennyivel kikapott Békéscsabát. Többel n nyert! A végén pedig fokozta az örömünket, hogy Mörtel hetesből állította be a 28-21-es végeredményt, azaz nem sérült meg komolyabban.

A DVSC ezzel három pontra növelte az előnyét a Békéscsabával szemben, és ha pontegyenlőség lenne az alapszakasz végén – nem vagyunk pesszimisták, csak mint elvi lehetőséggel számolunk -, akkor is a mieink élvezik majd a pályaelőnyt.

Női NB I, 14. forduló:
DVSC-KORVEX-MONDI-BÉKÉSCSABA 28-21 (13-12)
Debrecen, 2000 néző, játékvezetők: Horváth, Marton
DVSC: Triffa, Kiss É. (kapusok), Bogdanovics 9, Bognár, Bulath, Borbás 1, Csáki 1, Hornyák 3, Juhász 2, Kazai 2, Lovrics 3, Mörtel 6 (4), Slakta, Szabó V. 1. Edző: Bakó Botond
BÉKÉSCSABA: Tóth Zs., Veress (kapusok), Bódi 3, Cifra 3, Gávai, Kelemen 5, Kisfaludy, Kocsis, Kovács A., Nyikolajenko 3 (2), Rácz, Szekeres 3, Takács B. 1, Tóth K. 3
Hétméteresek: 4/4, ill. 2/2
Kiállítások: 10, ill. 8 perc

Az állás

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Dobrev Klára előre hozott választásról beszélt Debrecenben
Dobrev Klára előre hozott választásról beszélt Debrecenben
A politikus szerint nincs idő várni 2026-ig.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.