Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kósa Lajos randevúja az önkéntesekkel, akik annyira fontosak, hogy még Túró Rudit is kapnak

| 2012. 04. 26. | 19:20:18
Debrecen – Tudjuk, lelkes önkéntesek hada nélkül nincs világesemény. Nem véletlen, hogy az első találkozójukat a polgármester is megtisztelte jelenlétével.
Kósa Lajos randevúja az önkéntesekkel, akik annyira fontosak, hogy még Túró Rudit is kapnak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Huszonöt nappal az Eb-rajt előtt, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának színháztermében rendezték meg az önkéntesek első találkozóját, amelyre mindazok meghívást kaptak, akik regisztráltak és vállalták, hogy az Eb előtt részt vesznek egy felkészítésen, mielőtt nekivágnánának a nagy feladatnak. A zsúfolásig megtelt helyiségben csaknem kétszázötvenen gyűltek össze, zömében fiatalok, de – korelnökként – akadt egy hetven feletti házaspár is közöttük!

Polgármesteri köszöntő

A megjelenteket először Kósa Lajos, Debrecen polgármestere köszöntötte. „Az önkéntesekre, rátok óriási szükség lesz – mondta. – Miközben a hányattatott sorsú, szegény Szingapúr négy évig készülhetett az ifjúsági olimpiára, addig nekünk három hónapunk volt, van az Európa-bajnokságra. Mégis elvállaltuk, mert van uszodánk, van tapasztalatunk, egy kiváló és kipróbált szervezőcsapatunk, és vannak kiváló úszóink, akik sikert sikerre halmoznak. Úgyhogy belevágtunk, de tudjuk, egy sor nehézséggel találkozunk majd, függetlenül attól, hogy mindent megtettünk. Így a segítők, azaz a ti elsődleges feladatotok, hogy bármi adódik is, mindenkinek azt kell éreznie, figyelmesek vagyunk, és mindent megteszünk, ami tőlünk telik. Az egyetlen fegyver: legyetek kedvesek, bármilyen kéréssel is találkoztok.“

Gyurta Dani még szabad!

Az úszószövetség nevében Gyárfás Tamás elnök közölte, a 2007-es rövidpályás Európa-bajnokságról őrzött fantasztikus emlékek főszerepet játszottak abban, hogy a LEN 96 nappal a rajt előtt rábízta Debrecenre a rendezést. „Nagyjából két percig tartott, amíg megállapodtunk Kósa Lajos polgármester úrral arról, hogy Debrecen vállalja az Eb-t – a LEN-ben egyébként ebben reménykedtek Antwerpen visszalépése után, mert mindenki tudja, hogy milyen profi volt itt a szervezés.“
A MÚSZ elnöke végül a nap egyik legnagyobb sikerét aratta, amikor a többségében hölgyekből álló önkénteshad élénk derültsége és érdeklődése közepette bejelentette: „Kedvcsinálónak még annyit, hogy Cseh Laci annak idején a 2006-os budapesti Európa-bajnokságon ismerkedett meg kedvesével, aki önkéntes volt. Gyurta Dani most még szabad...“

Rudi is jár

Ezt követően Orendi Mihály, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója bemutatta az egyes területek vezetőit, illetve röviden vázolta a jelentkezőkre váró feladatokat és a velük szemben támasztott követelményeket. Az önkéntesek munkáját koordináló Perényi Szilvia elmondta, büszkék lehetnek azok, akik itt vannak a teremben, hiszen a szükséges létszámhoz képest kétszer annyian jelentkeztek az első körben. A jelentkezők a helyszínen aláírták a nevükre szóló szerződést, illetve rövid eligazítást kaptak a rájuk váró feladatokról, valamint arról, hogyan, s miként oldják meg a különféle konfliktushelyzeteket, majd a törvényben előírt baleseti és tűzvédelmi oktatáson is átestek.
Végül, de nem utolsósorban szintén átütő sikert aratott az, hogy a szokásos ellátás – formaruha, napi egyszeri étkezés, ásványvíz – mellett Túró Rudit is kapnak a közreműködők.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés