Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Hataysporhoz szerződött a Loki korábbi játékosa

| 2022. 08. 02. | 10:49:00
Varga Kevin csalódott volt, amiért idén nyáron nem szerepelhetett a válogatottban.
A Hataysporhoz szerződött a Loki korábbi játékosa
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A török élvonalbeli Hatayspor csapatához szerződött Varga Kevin, a DVSC korábbi futballistája. A klub honlapja szerint a 26 éves szélső megállapodása két idényre szól.

Az M1 aktuális csatornán Varga elmondta, új csapata nem ismeretlen számára, hiszen játszott ellen két mérkőzést a Kasimpasával. Hozzátette, kedvesen fogadták, és bízik benne, hogy nagyon jó időszakot tölt majd a klubnál. Mint kifejtette, Törökországban már ismerik, ezért számított rá, hogy lesz megkeresése a Süper Ligből.

Varga elárulta, csalódott volt, amiért idén nyáron nem szerepelhetett a válogatottban, ezért is akart legalább olyan erős együttesbe igazolni, mint a Kasimpasa volt. Mivel jó kapcsolatot ápol Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, tisztában van a válogatási elveivel, és nagyon jól tudja, mi az, amit az olasz edző fontosnak tart. Remélem, továbbra is számolni fog velem, de ez még a jövő kérdése, először a klubcsapatomban kell teljesítenem – vélekedett.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés