„Debrecenben fogok megöregedni” – interjú Ibrahima Sidibével

Bár Debrecentől több mint hatezer kilométerre, egy másik kontinensen született és nőtt fel, Ibrahima Sidibe ma az egyik legnépszerűbb városlakó. Elmúlt negyvenéves, de még mindig aktív, a DEAC NB III-as csapatában még nagy szükség van a rutinjára. A csütörtöki edzés előtt szakított ránk időt.

Cívishír: Önt mindenki szereti városban, aki ismeri, vagy legalábbis kedveli. Mit gondol, miért?
Ibrahima Sidibe: Úgy neveltek a szüleim, hogy kedves legyek az emberekkel. Olyan sok baj van a világban, nem kell még nekünk is folyton keseregni. Azt kaptam otthonról, hogy mindig fel a fejjel, keresni a szépet és a jót az életben, és örülni kell minden apróságnak is.

Cívishír: Mindenesetre az egyik legnépszerűbb debreceni!
Ibrahima Sidibe: Örülök, ha így van, igyekszem továbbra is kedves lenni mindenkivel. A szenegáliak egyébként is kedvesek, mindenki segítőkész, mosolygós.

Cívishír: Dakarban nőtt fel, amihez képest Debrecen egy falu. Hogy bírja?
Imrahima Sidibe: Valóban kisebb, mint a négymilliós Dakar, de azért nem falu. Nagyon szeretek itt élni. Nyugodt és biztonságos hely.

Cívishír: A Sidibe Szenegálban olyan, mint nálunk a Kovács? Ismerünk néhány Sidibét az európai futballporondról.
Ibrahima Sidibe: Nem annyira gyakori, de nem is ritka. Maliból származik a név, de vannak Sidibék például Kamerunban és más nyugat-afrikai országban is. Szenegálban a Diop vagy a N’Diaye a leggyakoribb vezetéknevek.

Cívishír: A városban az a legenda járja, hogy a világ összes nyelvén meg tud szólalni…
Ibrahima Sidibe: Ez egy azért nagy túlzás, de hét nyelven valóban beszélek. Az anyanyelvem a volof, a francia hivatalos nyelv Szenegálban, amikor Németországban és Ausztriában játszottam, megtanultam németül, Belgiumban flamandul, Magyarországon magyarul, bár még van mit fejlődnöm, és ott van még az angol és a spanyol.

Cívishír: Nem sok szenegáli légiósa volt a magyar futballnak, hogyan került ide?
Ibrahima Sidibe: Hosszú út végén kötöttem ki Debrecenben. Egészen fiatalon, 17 évesen Tunéziába szerződtem, és ott játszottam másfél évig, majd Németországba, azután Ausztriába igazoltam, onnan kerültem ide. Később öt évig Belgiumban futballoztam, majd megint visszatértem Debrecenbe, aztán újabb belgiumi évek következtek. 2017-ben állapodtunk meg végleg Debrecenben.

Cívishír: A szülei engedték, hogy már nagyon fiatalon nekivágjon a nagyvilágnak?
Ibrahima Sidibe: Nem tudtak, mit tenni, egész életemben arról álmodoztam, hogy futballista leszek. Tudtam, hogy ezért nagy árat kell fizetni, de felkészültem lelkileg arra, hogy nekem a szülői háztól, édesanyámtól, édesapámtól, a testvéreimtől távol, sok ezer kilométerre kell megállnom a helyem.

Cívishír: Gyötörte a honvágy?
Ibrahima Sidibe: Eleinte igen, de minden évben hazalátogattam legalább egyszer, vagy inkább kétszer. Aztán az internet elterjedésével könnyebb lett minden.

Cívishír: Meséljen a szenegáli gyerekkoráról!
Ibrahima Sidibe: Reggeltől estig fociztunk. Két csapatra való gyerek a nap bármelyik órájában összejött az utcán. Kilencéves koromban kezdtem el edzésekre is járni. Ne képzeljenek el olyan akadémiát, mint amilyen most a DLA-é vagy a DEAC-é, nem volt pályánk, semmink. A környéken egy vagy két gyereknek volt egyáltalán labdája. Egy ember nagyon szerette a focit, ő tartott nekünk edzést, majd jártunk tornákra is vasárnaponként.

Cívishír: Milyen a futballélet ma Szenegálban?
Ibrahima Sidibe: Ma már lényegesen jobbak a körülmények, nagyon sok francia klub épített pályákat és alapított akadémiákat országszerte. Megvan már a szükséges infrastruktúra és szakembergárda az utánpótlásneveléshez. Kár, hogy az én időmben ez hiányzott.

Cívishír: Ha lát egyszer ügyes srácokat valahol Dakar-külsőn, hozza el őket a DVSC-be! Vagy a DEAC-ba!
Ibrahima Sidibe: Az sajnos lehetetlen. A szenegáli fiatalok első számú célországa Franciaország, valamint Belgium és Svájc, ahol szintén vannak francia nyelvterületek. Nyelvtudás hiányában itt nagyon nehezen tudnának alkalmazkodni.

Cívishír: Önnek sikerült!
Ibrahima Sidibe: Én már akkor tudtam angolul. A szenegáli fiatalok többsége csak franciául beszél.

Cívishír: Akad kalandvágyó magyar szép számmal. Ajánlja nekünk Szenegált!
Ibrahima Sidibe: Szenegálban csak nyár van, egész évben lehet fürödni az Atlanti-óceánban, amely sok turistát vonz.

Cívishír: Csak ramadánkor ne menjünk, ugye? Akkor ugyanis zárva vannak az éttermek, bárok.
Ibrahima Sidibe: Nincsenek zárva, mert bár a nagy többség muszlim, keresztények is laknak az országban.

Cívishír: Ön tartja a ramadánt? Gyakorló muszlim? Vagy hívő egyáltalán?
Ibrahima Sidibe: Tartom a ramadánt, amikor tudom. Nem kötelező jellegű számomra, de amikor olyan az élethelyzet, akkor tartom.

Cívishír: Éhesen hogy lehet edzeni?
Ibrahima Sidibe: Elhatározás kérdése az egész. Egyébként csak nappal nem lehet enni. Sokkal inkább mentális próbatétel, mint fizikai.

Cívishír: Amikor a 2002-es világbajnokságon Szenegál legyőzte a címvédő Franciaországot, sokunk kedvence lett El Hadji Diouf, Salif Diao vagy Papa Bouba Diop és a többiek. Ön játszott is velük. Meséljen!
Ibrahima Sidibe: Engem 2006-ban, a DVSC-től hívtak be a válogatottba, ami egy óriási élmény volt számomra, hiszen hatalmas sztárokkal játszhattam egy csapatban. Ők a Liverpoolból és más sztárklubokból jöttek, én pedig Debrecenből, de ez ott nem számított, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt.

Cívishír: Kétségtelenül nagy sztárok, de – a jelenlegi formájukban – beférnének az NB III-as DEAC-ba?
Ibrahima Sidibe: Tudomásom szerint a franciaverő, nagy szenegáli generációból már mindenki abbahagyta a futballt, legalábbis a versenyszerű sportot.

Cívishír: Önt mi tartja a pályán még negyvenen túl is? Nem akar elhízni?
Ibrahima Sidibe: Szeretek focizni, bár nem úgy terveztem, hogy ilyen sokáig elhúzom. Amikor 2017-ben hazajöttünk Belgiumból, azt mondtam, hogy kész, itt a vége, de Pöszmet Tibi, Spitzmüller Pisti, Luis Ramos és Máté Peti is győzködött, hogy játsszak még legalább egy évet. Erre már négy éve itt vagyok, és még bírom. Szerencsés alkat vagyok, mert a súlyos sérülések elkerültek egész pályafutásom során. Egyszer műtöttek, de három hét múlva már akkor is játszottam.

Cívishír: Ausztria, Németország vagy Belgium is gazdagabb ország, mint Magyarország. Érdekes, hogy éppen itt telepedett le!
Ibrahima Sidibe: A feleségem magyar.

Cívishír: Így már érthető!
Ibrahima Sidibe: A gyerekeim is magyarok, ideköt a család. Belgium például szép és jó ország, de a feleségem nem beszél flamandul, nagyon nehéz volt ott neki a gyerekekkel segítség nélkül, ezért döntöttünk úgy, hogy visszajövünk Magyarországra. A feleségem Mátészalkáról származik, ott laknak a szülei, nincs nagyon messze Debrecentől, sokkal könnyebb így.

Cívishír: A múltkor láttuk a fiát a pályán, egy igazi „cselgép”​ lehet belőle!
Ibrahima Sidibe: Imád focizni, ha tehetné, egész nap csak a labdát rúgná! A DEAC U7-es csapatának a tagja, tehát klubtársak vagyunk!

Cívishír: A lányát röplabdázónak vagy kosarasnak szánja? Kiváló alkatú!
Ibrahima Sidibe: Ugyanolyan, mint én vagyok, csak a bőre világosabb. Még nem döntötte el, mit akar sportolni, most éppen piruett-táncra jár, de ő is nagyon szeret focizni. Én nem fogom erőltetni soha, azt a sportot választja, amelyiket akarja. Én mindenben támogatom.

Cívishír: A Loki korábbi afrikai légiósai, Coulibaly és Yannick is Debrecenben élnek. Összejárnak?
Ibrahima Sidibe: Coulibaly nem itt él, de gyakran jár Debrecenbe, hiszen itt lakik a két fia, Noah és Adamo. Amikor jön, előtte telefonálunk, és mindig találkozunk. Yannick valóban Debrecenben él, vele is gyakran beszélek, valamint Luis Ramosszal is.

Cívishír: Milyenek vagyunk mi, magyarok? Csak őszintén!
Ibrahima Sidibe: Velem nagyon kedves mindenki. A lelátóról hallottam csúnya bekiabálásokat, de ez nem magyar sajátosság. Ugyanebben volt részem Franciaországban, Németországban vagy Tunéziában is. Azaz mindenhol vannak buták, ezzel nincs mit tenni. A többség azonban rendes ember Magyarországon is.

Cívishír: Gyötör a kíváncsiság, hogy mi a véleménye a mostani Lokiról?
Ibrahima Sidibe: Debrecennek, az ország második legnagyobb városának olyan csapata kell legyen, amelyik mindig az első helyért, vagy a dobogóért küzd a bajnokságban. Remélem, hogy ez néhány éven belül, azaz belátható időn belül megvalósul.

Cívishír: Diplomatikus válasz! A DVSC-ben eltöltött évekre hogyan emlékszik?
Ibrahima Sidibe: Amikor én a DVSC-ben játszottam, akkor olyan nagyszerű csapattársaim voltak, mint Sándor Tamás, Igor Bogdanovics, Dombi Tibor, Ronald Habi és még sorolhatnám. Akkoriban még a kispadon is a legjobb játékosok ültek magyar szinten. A mostani DVSC-ben többen még nem játszottak együtt, több idő kell, amíg összeérnek. Idővel szerintem sokkal jobb lesz a játék.

Cívishír: A DEAC idén mire viheti az NB III-ban?
Ibrahima Sidibe: Ez most egy nagyon jó társaság, visszajuthat az NB II-be. Négy meccsen még gólt sem kaptunk.

Cívishír: Civil munkája is van. Mit is dolgozik?
A National Istrumentsnél dolgoztam áprilisig, a franciaországi cégekkel tartottam a kapcsolatot. A focival együtt sok volt, szükségem volt egy kis pihenőre.

Cívishír: A futballban előbb-utóbb eljön a játékoskarrier vége. Mik a tervei?
Ibrahima Sidibe: Semmiképpen nem szeretnék elszakadni a labdarúgástól. Szívesen foglalkoznék gyerekekkel, de ez még a jövő zenéje.

Cívishír: Most mit gondol, Debrecenben végállomás?
Ibrahima Sidibe: Igen, Debrecenben fogok megöregedni.

Cs. Bereczki Attila