Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csányi Sándor számadása: 2010 óta 1305 pálya és 27 stadion épült

| 2021. 05. 14. | 17:03:00
A debreceniek az NB I-ben a duplájáért fociszhatnak, ha feljutnak.
Csányi Sándor számadása: 2010 óta 1305 pálya és 27 stadion épült
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki küldöttgyűlésén Csányi Sándor elnök elsősorban három területet - az utánpótlást, a helyszíni nézők számának növelését és a szakemberképzést - jelölt meg, melyet fejleszteni kell az elkövetkezendő években. A sportvezető arról is beszélt, hogy a válogatott a labdarúgás kirakata, amelyre büszkék lehetnek, az igazi álom pedig az lenne, ha sorozatban két Európa-bajnokság után a világbajnokságra is kijutna. Megjegyezte, remélhetőleg az OTP Bank Ligában már a következő idényben bevezetik a videobírót (VAR), a bajnokságokban jelentősen nőnek majd a díjazások, illetve szót ejtett a pontvadászatok lebonyolításának esetleges átalakításáról is.

Csányi az elnöksége 11 éve során elért legnagyobb eredmények ismertetésével kezdte a beszédét, melyben kiemelte a stabil feltételrendszer kialakítást, az "Európában is páratlan infrastruktúrafejlesztést" és az igazolt futballisták számának drasztikus növekedését.

Utóbbi a 2010-es 127 ezerről 281 ezerre nőtt, célként pedig a 300 ezret jelölte meg.

A problémák között elsőként az utánpótlásban a kiválasztás és a képzés javításának fontosságát említette, illetve a szakemberképzésben is úgy ítélte meg, hogy az utánpótlásedzőknél van elmaradás. A nézők esetében úgy vélte, a kluboknak kell dolgozniuk azon, hogy minél több szurkoló legyen a helyszínen, a válogatottnál ezzel nincs probléma, illetve a tv-közvetítéseknél is jelentősen nőtt a nézőszám.

A TAO-ból befolyt 362 milliárd forint kapcsán Csányi hangsúlyozta, hogy ennek 87 százaléka az amatőr futballba került. Beszámolója szerint 2010 óta 1305 pálya és 27 stadion épült, ezért köszönetet mondott a magyar kormánynak. Külön kiemelte a Puskás Arénát, amelyet Josep Guardiola és Jürgen Klopp, a Manchester City és a Liverpool vezetőedzője is dicsért csapata mérkőzése után, illetve az európai szövetség (UEFA) is elismeréssel beszélt róla az Európai Szuperkupa-mérkőzést követően. Gazdasági tekintetben még megemlítette, hogy az MLSZ 6,3 milliárd forintot helyezett tartalékba, illetve a klubok bevétele is duplájára nőtt, bár utóbbi szerinte még mindig kevés a környező országokhoz képest, a meccsnapi bevételeknek kellene drasztikusan növekedniük.

A klubfutballra áttérve Csányi fejlődésről számolt be, például az UEFA-koefficiensben nyolc helyet előrelépve a 28. pozícióba jött fel Magyarország köszönhetően annak, hogy három egymást követő idényben volt csoportkörös csapat a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában. Csányi arról is beszélt, hogy

jövőre jelentősen, 6,6-ról 12 milliárdra nő az OTP Bank Liga díjazása.

A lebonyolítást illetően nem tervez létszámemelést, viszont megvitatják a klubokkal a 2x11 körös rendszert, amely után alsó- és felsőház alakulna ki további 2x5 fordulóval. A sajtótájékoztatón elárulta, ezt korábban elvetették, de azóta több országban bevezették, ezek tapasztalatait gyűjtik jelenleg. Az NB II-ben létszámcsökkentés van napirenden húszról 16 együttesre, míg a nő élvonal létszámát nyolcról, a futsalét tízről növelnék 12-re.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vb-bronzérmes a debreceni vívó
Vb-bronzérmes a debreceni vívó
A magyar kardcsapat a harmadik helyen végzett.
Hirdetés
Hirdetés
Röplabda bronzcsata: idegenben egyenlített a Debrecen
Röplabda bronzcsata: idegenben egyenlített a Debrecen
Az Extraligában szereplő DEAC három szettben győzött.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.