Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Máris elküldték Kondást a Kisvárdától

| 2018. 07. 30. | 21:32:00
Két forduló után szerződésbontás.
Máris elküldték Kondást a Kisvárdától
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

„Klubunk vezetősége mérlegelve a felnőtt csapat eddigi teljesítményét és a két bajnoki összképét, megbeszéléseket folytatott Kondás Elemér vezetőedzővel. A felek arra jutottak, hogy másabb habitusú, személyiségű és más munkamódszerrel dolgozó szakvezetőre van szükség, ezért közös megegyezéssel felbontják Kondás Elemér szerződését” – közölte nemrég a klub.

Mint írták, az utódlásról folytatott tárgyalások eredményéről hamarosan tájékoztatást adnak. Az e heti első edzést kedden már nem Kondás Elemér tartja, hanem eddigi segítői, Erős Gábor és Kocsis János.

– Kondás Elemér eddigi munkáját köszönjük, további edzői pályafutásához sok sikert kívánunk, a felek útjai barátságban válnak el egymástól – tájékoztattak arról, miként váltak el a korábban a DVSC-t is vezető szakembertől.

A Szabolcs megyei NB1-es gárda az első fordulóban a bajnok MOL Vidi FC-től, a másodikban a Kispesttől kapott ki 4-0 arányban, vagyis két idegenbeli vereség után kellett távoznia Kondásnak.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Térköveznek, parkolókat alakítanak ki, rendbe teszik a kosárlabdapályát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.