Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Itt az új Sándor Tamás?

| 2018. 05. 15. | 14:52:00
Debrecenben régóta várnak már egy ilyen kaliberű játékosra.
Itt az új Sándor Tamás?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Kárpátaljáról származó Kusnyír Erik hamar belopta játékával magát a debreceni szurkolók szívébe, pedig a Diósgyőr elleni mérkőzése mindössze a második NB I-es találkozója volt az idén februárban 18(!) évét betöltött  játékosnak.

Az Alsókerepecen született középpályás 2016 őszén került át a Debreceni Labdarúgó Akadémia tarpai alközpontjába, majd onnan 2017 februájában a pallagi akadémiára. A tavalyi szezonban az U17-es korosztályban pallérozódott, de a kiváló fizikumú tehetségnek az idei év hozta meg az áttörést. Ugyan a 2017/2018-as szezon során megfordult az U19-es korosztályban, sőt a szégyenszemre a megyei I. osztályban vergődő DVSC II-ben is pályára lépett, a fiatalokhoz bátran hozzányúló Herczeg András már ősszel bedobta két Magyar Kupa-mérkőzésen a játékost, míg a májusi, Honvéd elleni 3-1-es idegenbeli siker meghozta számára az NB-I-es debütálást is. Kusnyír a 84. percben állt be Kuti Krisztián helyére.

Herczeg András a Puskás elleni Magyar Kupa-elődöntő hazai visszavágóján már kezdőként számított rá, akárcsak a Diósgyőr elleni hétvégi derbin, ahol pazar gólpasszal szolgálta ki Tabakovicsot a Loki második gólja előtt, a középpályán egyébként végig bátran, korát meghazudtolóan mozgó játékos.

4:40-től látható Kusnyír remek átadása:

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!