Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Felcsútra “költözik” a Loki

| 2018. 04. 16. | 19:06:00
Egy héten belül kétszer is tétmeccset vívnak a debreceniek a Pancho Arénában.
Felcsútra “költözik” a Loki
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DVSC szerdán 20.15-kor Magyar Kupa-mérkőzést vív a Puskás Akadémia ellen, majd szombaton 19.30 órai kezdettel a Videoton vendége lesz. Érdekesség, hogy mindkét találkozóra Felcsúton, a Pancho Arénában kerül sor, éppen ezért a csapat a kupameccset követően nem tér haza Debrecenbe, hanem Telkiben lesz szombatig - közölte a DVSC honlapja. 

A Magyar Kupában hatalmas a tét, hiszen immár a döntőért játszanak a csapatok. A Puskás Akadémia a Diósgyőrt búcsúztatta a negyeddöntőben úgy, hogy az első mérkőzésen 1-0-ra kikapott hazai pályán, a visszavágón azonban 3-0-ra nyerni tudott. A DVSC a Budapest Honvéd együttesével mérkőzött meg, és a kispesti 0-0 után a Nagyerdei Stadionban 3-1-re nyert. 

Ami a szombati mérkőzést illeti, nagyon nehéz találkozó vár a mieinkre, hiszen a Videoton a bajnokság egyik esélyese. Az eddig lejátszott 26 mérkőzésből 16 alkalommal győzött, és hét döntetlen mellett mindössze háromszor szenvedett vereséget. Legutóbb Mezőkövesden 0-0-t játszott.

Az állás

1. Ferencvárosi TC 26 16 7 3 56:23 55
2. Videoton 26 16 7 3 55:25 55
3. Debreceni VSC 26 10 7 9 44:34 37
4. Újpest 26 9 10 7 35:34 37
5. Honvéd FC 26 10 6 10 41:44 36
6. Paks 26 9 8 9 38:41 35
7. Haladás 26 9 3 14 29:41 30
8. Diósgyőri VTK 26 8 6 12 40:43 30
9. Puskás Akadémia 26 7 9 10 31:39 30
10. Balmazújváros 26 6 9 11 29:38 27
11. Mezőkövesd 26 6 9 11 30:47 27
12. Vasas 26 7 5 14 32:51 26
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Fenyegetőzés miatt mehet börtönbe a hajdú-bihari nagypapa
Fenyegetőzés miatt mehet börtönbe a hajdú-bihari nagypapa
Megpróbálta visszaszerezni unokája kerékpárját.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Szirénahang búcsúztatta nyugdíjba vonult polgári mentőápolót
Szirénahang búcsúztatta nyugdíjba vonult polgári mentőápolót
Harminc éve csatlakozott a mentőszolgálathoz.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Hirdetés
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!