Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megint beárazták a magyar focit

| 2017. 10. 06. | 00:20:00
Ezúttal az U21-es csapatunk kapott hatalmas pofont, ráadásul hazai pályán.
Megint beárazták a magyar focit
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A olasz U21-es labdarúgó-válogatott kiütéses, 6-2-es győzelmet aratott a magyar korosztályos csapat felett a Szusza Ferenc Stadionban rendezett felkészülési mérkőzésen.

A törökök elleni keddi Európa-bajnoki selejtezőre készülő hazai gárda nagyon gyengén kezdte a mérkőzést, s az első félidőben szinte pályán sem volt. A magyar játékosok tempóban és agresszivitásban sem tudták felvenni a versenyt riválisukkal, akiknek fölényéről mindent elmond, hogy 45 perc alatt 19-szer lőttek kapura, s öt gólt szereztek.

A nyomasztóan egyhangú első játékrész után a magyar csapat harcosabban jött ki a pályára, a második félidőben sokkal bátrabban és elszántabban küzdött. Michael Boris együttese így elkerülte a még nagyobb arányú vereséget, sőt az olaszok egy góljával szemben - a diósgyőri Makrai Gábor révén - kétszer is eredményes volt, így "csak" négy góllal kapott ki.

A magyar csapat kedden 17 órától Isztambulban csap össze a török együttessel az Eb-selejtező második fordulójában.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Sok debreceni gyerek kedvenc helye volt.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés