Hirdetés

Hitlernek zsidó és afrikai felmenői voltak a DNS-tesztek szerint

blikk

2010.08.24. 16:28

Hitlernek zsidó és afrikai felmenői voltak a DNS-tesztek szerint
Adolf Hitler

Brüsszel – Zsidó és afrikai felmenői lehettek az egykori náci diktátornak, Adolf Hitlernek – derült ki a DNS-vizsgálatokból. Belga kutatók Hitler 39 rokonától begyűjtött nyálmintáit elemeztették, hogy fényt derítsenek a náci vezér származására.

Hirdetés

Adolf Hitler, a náci vezér maga is az általa alsóbbrendűnek tartott és kiirtásra ítélt népcsoportból származott a DNS-vizsgálatok tanúsága szerint. Azok a belga kutatók, akik előzőleg Hitler még élő rokonsága után kutattak, most 39 rokontól begyűjtött nyálmintát vizsgáltattak meg.

A kromoszómák haplotípusa (kapcsolt variánsok sora a kromoszómán), amit a rokonok mintáiban találtak, nagyon ritka Nyugat-Európában, leginkább az Észak-Afrikában élő berbereknél, valamint askenázi és szefárd zsidóknál jellemző - számolt be az eredményekről a Daily Telegraph.

„Ez egy meglepő eredmény, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a náciknak milyen fontos volt a származás és tiszta faj eszménye" – fogalmazott a leuveni katolikus egyetem genetikusa, Ronny Decorte, aki hozzátette: Hitler aggasztotta, hogy a származását nem tudta igazolni, most nyilvánvalóvá vált, hogy ő sem volt „árja".

Hitlert már korábban is „meggyanúsították", hogy vannak zsidó ősei: apja ugyanis egy osztrák cselédlány és állítólag egy zsidó fiatalember törvénytelen gyermekeként látta meg a napvilágot.

Forrás: Blikk

Szóljon hozzá!

Hirdetés