Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elfogadták, hogy az anya nő, az apa férfi

| 2020. 12. 15. | 14:29:00
Hadiállapot, szükségállapot, veszélyhelyzet: háromra csökkent a különleges jogrendi esetek száma.
Elfogadták, hogy az anya nő, az apa férfi
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elfogadta az alaptörvény kilencedik módosítását december 15-én az Országgyűlés, így az alkotmány immár rögzíti, hogy „az anya nő, az apa férfi”. Meghatározták továbbá a közpénz fogalmát.

A törvényhozás 134 igen, 45 nem szavazattal és öt tartózkodás mellett fogadta el az alaptörvény kilencedik módosítását a kormány kezdeményezésére. Az alkotmányban ezentúl szerepel: az anya nő, az apa férfi. Védik a gyermek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, valamint biztosítják a Magyarország alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelésben való részesülését.

A közpénz az állam bevétele, kiadása és követelése – áll az elfogadott módosításban, amely sarkalatos törvényhez kötötte a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok szabályait.

A különleges jogrendnek – hat helyett – három esete lesz: a hadiállapot, a szükségállapot és a veszélyhelyzet. A módosítással mind a három esetben a kormányt ruházzák fel rendeletalkotási joggal, ezzel megszűnik az, hogy rendkívüli állapot idején a Honvédelmi Tanácsnak, szükségállapot idején pedig a köztársasági elnöknek van rendeletalkotási joga. A rendkívüli állapot helyébe a hadiállapot lép.

Változás az országos listánál

A parlament változtatott az országgyűlési választási listaállítás szabályain. Ennek alapján az eddigi 27 helyett 71 egyéni jelöltre lesz szükség – legalább 14 megyében és a fővárosban – országos lista állításához már a következő parlamenti választáson. 

A jogszabály rendelkezik az átjelentkezések miatt megnövekedett létszámú szavazókörökről és arról is, hogy kampánytevékenység esetén hogyan kell alkalmazni a közterület-használatról szóló jogszabályokat.  

Egyebek mellett a piaci igényekhez alkalmazkodva több ponton módosul felsőoktatás szabályozása: 

  • a képzések indításának rugalmasabbá tétele érdekében 2021 szeptemberétől az egyes felsőoktatási szakokat tartalmazó jogszabály miniszteri rendelet lesz, a képzési és kimeneti követelményeket pedig hivatalos közleményként publikálják; 
  • a hallgatói lemorzsolódást elkerülendő 2021. január 1-jétől az alapképzésen gyengén teljesítő hallgató átjelentkezhet felsőoktatási szakképzésre;
  • szintén jövő januártól bevezetett változás, hogy az oklevelet nemcsak magyarul és angolul, hanem a képzés nyelvén is ki kell adni;
  • az akkreditált felsőoktatási intézményekben szerzett külföldi tudományos fokozatokat pedig automatikusan elismerik;
  • 2022. január 1-jétől az oklevél megszerzése előtt is lehetséges lesz bekapcsolódni a doktori képzésbe az általános orvosi, az állatorvosi, a gyógyszerészi és a fogorvosi képzés hallgatóinak;
  • jövőre a felsőoktatási intézmények tanulmányi rendszerének képesnek kell lennie a zárt rendszerű elektronikus távoktatás támogatására.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés