Hirdetés

Gyurcsány is megszólalt Bangóné patkányozásáról. Szerinte ők nem ilyenek

2019.04.30. 16:26

Gyurcsány is megszólalt Bangóné patkányozásáról. Szerinte ők nem ilyenek
Gyurcsány Ferenc a parlamentben (Fotó: mti)

A hajdú-bihari MSZP-s kijelentése nagy port kavart.

Hirdetés

Hirdetés

Telefonon beszélt Tóth Bertalan MSZP-elnökkel Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Bangóné Borbély Ildikó patkányozós kijelentéséről – ezt a DK elnöke árulta el az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Amit erről az ügyről gondoltam, azt elmondtam az MSZP elnökének ma reggel – árulta el az ATV nézőinek Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: ő hívta fel telefonon Tóth Bertalant.

Van egy határ – tette hozzá, leszögezve: azok, akikkel nem ért egyet, talán bűnös emberek, de emberek, és ezt senki nem vonhatja kétségbe. A másik oldalon – tette hozzá Gyurcsány – szakmányban hangoznak el durvább kijelentések ennél, de szerinte nem ez a mérce.

Gyurcsány szerint fontos, hogy a DK aktivistái el tudják mondani a választóknak, ők nem ilyenek – és mint mondta: nagyon reméli, hogy más, vagyis az MSZP sem lett ilyen. Ha ugyanolyanokká válunk, mint ami ellen küzdünk, akkor minek küzdünk? – tette fel a kérdést a DK elnöke, aki szerint nem szentesíti a cél az eszközt. 

 

Gyurcsány FerencBangóné Borbély Ildikópatkány

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.